A lengyel ügyészség vádat indított egy korábbi miniszter ellen.


Mariusz Blaszczak a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) frakcióvezetője. Mellette Slawomir Cenckiewiczet, az államfői hivatalhoz tartozó nemzetbiztonsági iroda (BBN) főnökét és két másik tisztségviselőt is megvádoltak. Blaszczak és Cenckiewicz esetében 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, ha bűnösnek találják őket.

Blaszczak 2023-ban védelmi miniszterként feloldotta a lengyel fegyveres erők védelmi jellegű bevetéséről szóló, 2011-ben készített, már érvénytelen tervek egy részének titkosítását, majd nyilvánosságra is hozta őket. A stratégiát egy esetleges orosz támadás esetén alkalmazták volna.

Ezekre a tervezetekre hivatkozva Blaszczak a 2023-as parlamenti választási kampány során azzal vádolta meg az akkori ellenzéki, ma már fő kormánykoalíciós szereplőként működő Polgári Platformot (PO), hogy korábbi kormányzásaik alatt csupán a Visztula folyó vonaláig - tehát a keleti országhatártól jelentősen beljebb - határozták meg a védekezési stratégiát egy esetleges keleti invázióval szemben. Vádjainak alátámasztására nyilvánosságra hozta a releváns dokumentumokat.

Az ügyészség álláspontja szerint Blaszczak a védelmi stratégiák nyilvánosságra hozatalával megsértette a közérdeket, ezzel pedig "rendkívül súlyos kárt" okozott Lengyelország számára. Cenckiewicz, aki 2023-ban a központi katonai levéltár vezetőjeként tevékenykedett, szintén törvényellenes lépést tett azzal, hogy engedélyezte a vitatott levéltári anyagokhoz való hozzáférést.

Mariusz Blaszczak pénteken az X-en közölte: az ügyészségi döntés "nem vádemelés, hanem Donald Tusk bosszúja". Úgy látja: nagy árat fizet azért, hogy felfedte az első Tusk-kormány azon terveit, miszerint "harc nélkül feladták volna Lengyelország majdnem felét". Hozzátette: ha ma hasonló helyzetben találná magát, ismét "habozás nélkül feloldaná a Tusk-csapat valódi szándékait bemutató dokumentumok titkosítását".

Slawomir Cenckiewicz nyilvánosságra hozott egy közleményt, amelyben kifejtette, hogy ellene hamis és "érdemben teljesen megalapozatlan" vádakat fogalmaztak meg. Állítása szerint ezek a vádak "azok bosszúja, akik évek óta Oroszországgal baráti kapcsolatokat ápolnak".

Radoslaw Sikorski külügyminiszter az X platformon megosztotta véleményét, miszerint a vádemelés "figyelmeztetésként kell szolgáljon minden politikus számára, hogy ne kockáztassák Lengyelország biztonságát pártjaik érdekeinek érdekében."

Related posts