A történelem lapjain egy olyan eddig ismeretlen fordulatra van szüksége az emberiségnek, amely új irányokat és lehetőségeket nyit meg a jövő számára.

Ez az "On the Other Hand", a Portfolio véleményrovatának helyszíne. A megjelenő írások a szerzők egyéni nézőpontját tükrözik, amelyek nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Amennyiben szeretné megosztani véleményét a témával kapcsolatban, kérjük, küldje el írását a [email protected] e-mail címre. A publikált cikkeket itt találja.

Korunk egyik leglényegesebb célkitűzése az energiaátmenet sürgős megvalósítása, amely sokak véleménye szerint kulcsszerepet játszik abban, hogy megfékezhessük a radikális klímaváltozás széleskörű és káros hatásait. A történelem során már számos alkalommal tapasztaltunk energiaátmeneteket; ezek mindig új lehetőségeket teremtettek az emberiség számára, hogy előrébb léphessen a folyamatosan fejlődő társadalmi-gazdasági struktúrák és a modern ipari gazdaság irányába. Érdemes tehát mélyebben megvizsgálni, hogyan viszonyul a jelenlegi energiaátmenet a múlt évszázadok hasonló folyamataihoz, és milyen különleges jellemzőkkel bír, ha a történelmi mintázatok tükrében elemezzük.

Roger Fouquet, aki az energiaátmenetek történetének kutatásával foglalkozik, a fosszilis energiahordozókra való áttérés élharcosának számító Nagy-Britannia példáját elemezve arra a megállapításra jutott, hogy a történelem folyamán egy-egy energiafelhasználási mód leváltásához általában két kulcsfontosságú tényező hozzájárulása szükséges:

ha az új technológia olcsóbb volt, mint a megelőző, vagy az, ha jobbnak, rugalmasabbnak és biztonságosabbnak bizonyult annál.

Ha kezdetben csupán a teljesítménye volt figyelemre méltó, de az energiahordozó ára, valamint az alkalmazásának hatékonyságából adódó költségelőny nem volt vonzó, akkor egy időre csak egy szűk piaci réteghez jutott el. A részesedése csak akkor tudott bővülni, ha az ára versenyképessé vált, vagy ha az általa kínált szolgáltatás hatékonyabbá fejlődött.

Ha a fent említett két feltétel egyike sem teljesül, akkor az új energiatermelési megoldásoknak a piaci környezet függetlenül, mesterséges ösztönzők révén kellene elindulniuk és megkapaszkodniuk.

Ilyenre viszont eddig még nem volt példa a történelem során

- mint ahogy arra sem, hogy az emberek valamiféle elvont elvi megfontolásból váltsanak egy kevésbé hatékony vagy drágább energiahordozóra.

Ugyancsak Fouquet kutatásaiból tudjuk, hogy a hagyományos energiahordozókról a fosszilisekre való teljes körű áttérés Nagy-Britanniában 1500 és 1920 között, vagyis nagyjából négyszáz év alatt zajlott le. Ráadásul ez egy több szakaszban végbemenő, összetett folyamat volt, nem pedig egy egyszeri esemény. A kutató négy nagy szektort - a fűtést, az energiatermelést, a közlekedést és a világítást - kijelölve azt is megvizsgálta, hogy a különböző részátmenetek mennyi idő alatt valósultak meg. Ennek alapján arra jutott, hogy a teljes innovációs lánc (vagyis az innováció és annak a piac általi elfogadása, majd a teljes elterjedése közötti idő)

Akár évszázadokig is eltarthat, de jellemzően legalább 50 év szükséges hozzá.

A neves energetikai szakíró, Daniel Yergin ehhez még azt is hozzáteszi, hogy noha a kőolaj az egyik leghatékonyabb energiahordozó, még annak is legalább egy évszázadra (az 1859-től 1960-ig terjedő időszakra) volt szüksége ahhoz, hogy a kőszént a legfontosabb energiahordozók képzeletbeli dobogójának első helyéről le tudja szorítani. Tegyük fel, hogy eddig példátlan módon, mesterséges ösztönzőkkel és minden korábbinál gyorsabban meg lehet valósítani egy teljes körű energetikai átállást - aztán egy pillanatra vegyük számba azt is, hogy számos rangos elemzőház (például a BloombergNEF, a McKinsey vagy a Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség) szerint a jelenlegi költések még csak elméletben sem elegendőek ahhoz, hogy az átmenet az előre kijelölt időpontig be tudjon fejeződni.

A korábban említett négyszáz-négyszázötven éves átmenet során számos innovatív megoldás született, amelyek elengedhetetlenek voltak a teljes energiaátmenet megvalósításához. Például a brit szigetek háztartásaiban a fűtés terén már jó ideje a szén vette át a fa szerepét, mikor a vaskohászat még csak kezdeti lépéseit tette meg. Ezen a téren a faszén helyettesítéséhez először a koksz felfedezése volt szükséges, és még ezt követően is legalább egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a koksz elterjedt használatra találjon.

A jelenleg tervezett karbonmentesség eléréséhez még számtalan ilyen innovatív megoldás megjelenésére és elterjedésére lenne szükség. Ha ugyanis az energiatermelést végül sikerül is a megadott időre átállítanunk a megújuló erőforrások használatára,

fosszilisek nélkül egyelőre nem nagyon tudnánk acélt, műanyagot, cementet vagy műtrágyát gyártani.

Pedig ezekre az anyagokra - vagy valamilyen más, fenntartható módon előállítható, de még szintén feltalálásra váró helyettesítőjükre - magának a megújulóenergia-termelésnek a felfuttatásához is szükségünk lenne.

Bár elképzelhető, hogy ezek az új találmányok idővel létrejönnek, a globális elterjedésükhöz a korábbiak alapján legalább néhány évtized szükséges. Ráadásul az energiaipar területén is jelentős innovációra van szükség, hiszen a fenntartható energiatárolás kérdését még nem sikerült valóban megoldani. Továbbá felmerül a kérdés, hogy vajon az innovatív megoldások megjelenését lehet-e akár anyagi forrásokkal, akár politikai szándékkal siettetni. Az innovációs ciklusokat már Nyikolaj Kondratyjev és Joseph Schumpeter is úgy jellemezte, mint amelyek a kapitalista gazdaság sajátos, az emberi beavatkozástól nagyrészt független törvényszerűségei szerint alakulnak.

Eddig egyetlen energiaátmenet során sem fordult elő, hogy az emberiség egy alacsonyabb energiasűrűségű energiahordozóra, illetve egy teljesítménysűrűség szempontjából kedvezőtlenebb megoldásra tért volna át. A két említett fogalom közül az előbbi azt jelenti, hogy egységi térfogaton, űrméretben vagy tömegben mekkora energia tárolódik el, az utóbbi pedig azt, hogy egységnyi felületen vagy tömegen egységnyi idő alatt mekkora energiaátvitel érhető el.

A hagyományos erőművek teljesítménysűrűsége nagyjából 1000 W/m²,

Ez akár a nap- és szélenergia mennyiségének több tízszeresével, sőt, akár több százszorosával is bővülhet.

Ráadásul az akkumulátorok energiasűrűsége is messze elmarad még az olajétól és a gázétól, tehát egy a mostani technológiai színvonalon levezényelt energiaátmenettel a megtermelt energia eltárolásának hatékonyságában is visszalépés történne. Egy kilogrammnyi olaj ugyanis nagyjából 12 ezer Wh energiát sűrít magába, míg egy kilogrammnyi lítiumion-akkumulátor jelenleg csak ennek töredékét, 200-300 Wh-át. Mindazonáltal az is igaz, hogy korábban egyetlen olyan energiahordozó sem létezett még, amelynek az energiasűrűsége a későbbi fejlesztések során javulhatott volna - javulni ugyanis legfeljebb a felhasználásuk hatékonysága tudott. Az akkumulátorok esetében viszont hosszú távon elképzelhető, hogy ez a mutató ma még elképzelhetetlen szintekre nő.

Az emberiség története során eddig csupán néhány alkalommal sikerült teljes mértékben leváltani a korábbi energiaforrásokat, és bár a globális energiamixben a régi energiahordozók aránya folyamatosan csökkent,

a belőlük felhasznált mennyiség abszolút értékben folyamatosan tovább nőtt.

Éppen ezért mondja Yergin a kollégáival együtt, hogy a történelem során igazából soha nem is volt igazi energiaátmenet, és pontosabb lenne csupán energia-hozzáadódásokról beszélni.

Egy figyelemre méltó példa erre, hogy az 1800-as évek elején az emberiség 5556 TWh biomasszát, főként tűzifát használt, míg manapság már ennek több mint kétszeresét égetjük el. Ugyanakkor a biomassza részesedése a globális energiamixben drámaian csökkent, 98%-ról mindössze 6%-ra esett vissza. Ez a tény arra utal, hogy a történelem folyamán a világ energiamixe folyamatosan egyre változatosabbá vált. Most azonban, néhány évtized leforgása alatt, célunk a választék redukálása, valamint a hosszú időn keresztül domináló energiahordozók szerepének csökkentése.

A korábbi átmenetek a különböző országokban különböző sebességgel zajlottak le: az iparilag fejlett régiókban gyorsabbak voltak, a fejlődő térségek pedig akár évszázados lemaradásban is lehettek hozzájuk képest. Nagy-Britannia például már évszázadok óta használja a fosszilis energiahordozók különböző formáit, ezzel szemben egyes afrikai és ázsiai országok csak most kezdenek el igazán áttérni rájuk. Beszédes adat, hogy bár a szénfogyasztás Európában és Észak-Amerikában az előző évszázad vége óta esik, a világon továbbra is növekvő pályán van, és jelenleg az ázsiai országok bővülő szénhasználata miatt a

A globális energiaszükséglet 26%-át továbbra is ezen tüzelőanyag biztosítja számunkra.

A zöldátállással most ezeket a regionális különbségeket kellene egyik pillanatról a másikra felülírni, miközben egyáltalán nem biztos, hogy mindenhol adott az ehhez szükséges tőke, illetve infrastruktúra: jelenleg az új megújulóenergia-termelési kapacitások 85 százalékát telepítik az iparilag fejlett országok, és csak 1,6 százalékát az afrikaiak.

A fent említett szempontok alapján tehát kérdéses, hogy a zöldátállás valóban megvalósítható-e a jelenlegi tervek szerint. Ehhez nem csupán az emberi szándékra van szükség, hanem számos más, rendkívül lényeges tényező egyidejű teljesülésére is. Ráadásul magát az emberi elhatározást sem lehet biztosnak tekinteni. A változások megvalósítása gyakran olyan országok politikai keretei között kellene, hogy megtörténjen, ahol...

a célok a választói preferenciákat követve folyamatosan változnak.

Mivel elképzelhető, hogy az átmenet érezhető életszínvonal-eséssel jár, nincs rá garancia, hogy a választók hosszú távon is érdekeltté tehetők benne.

A múltban az embereket szinte mindig az említett árelőny motiválta arra, hogy tovább lépjenek az energiaátmenetek során. Azonban, ha ezek az egyéni előnyök hiányoznak, valószínű, hogy csak kevesen lennének hajlandóak anyagilag hozzájárulni az új technológiák közösségi előnyeihez, például a környezetszennyezés csökkentéséhez. Demokratikus keretek között pedig valószínű, hogy mindig lesznek olyan érdekcsoportok, amelyek igyekeznek hasznot húzni abból, ha az átállás gazdasági-társadalmi költségei a mindennapi életben is érzékelhetőek.

Ez a jelenség nem csupán helyi, hanem globális szinten is megfigyelhető. A teljes körű átállás érdekében elengedhetetlen, hogy a világ összes országa egy irányba haladjon, és közös lépéseket tegyen. Jelenleg azonban a zöldtechnológiák alkalmazásának előnyei még nem mindenki számára nyilvánvalóak, így mindig akadnak olyan szereplők, akik más utat választanak saját nemzetük gazdasági növekedése érdekében. A fejlődő és fejlett országok eltérő megközelítései várhatóan még hosszú ideig megmaradnak, mivel sok fejlődő ország számára komoly hátrányt jelentene a fosszilis energiahordozók elhagyása.

Mindez nem azt jelenti, hogy ne lenne fontos és szükséges tőkét fektetni az energiaátállást segítő fejlesztésekbe és új megoldásokba, hiszen a fenntartható energiatermelés és -felhasználás a környezet megóvásának kulcsa, pénz nélkül pedig egy ilyen bonyolult szektor fejlődése nehezen képzelhető el. Abban azonban nem szabad bíznunk, hogy organikus átalakulás érhető el úgy, hogy voluntartista módon kijelölünk egy jövőbeli dátumot, és azt mondjuk, addigra le kell zajlania a változásoknak,

Hiszen rengeteg példa bizonyítja, hogy a fejlődés folyamata sosem zajlik ilyen módon, és azt parancsszóval nem lehet erőltetni.