Bödönhajó, vejsze, terítsfa: a balatoni halászat régmúlt kincsei, amelyek mára eltűntek a vízpartok világából. E szavak egy letűnt kor emlékét idézik, amikor a Balaton partján a halászok mindennapjai e hagyományos eszközök körül forogtak. A bödönhajó a ví
A hagyományos balatoni halászat évszázadok során egyedi eszközrendszert és sajátos építkezési technikákat alakított ki, amelyek szervesen illeszkedtek a tó természeti adottságaihoz. Ezek a különleges tárgyak és építmények nem csupán a fenntartás eszközei voltak, hanem mély kapcsolatot is teremtettek az ember és a természet világa között. Fedezzétek fel ezt a gazdag örökséget!
A balatoni halászat fontos vízi közlekedő eszköze volt az egyetlen fából faragott bödönhajó. A kényelmesebb és gyorsabb deszkahajók a 19. század hatvanas éveitől kezdték kiszorítani a "lélekvesztőnek" is nevezett ingatag járműveket.
A rekesztő halászat egy különleges halfogási technika, amely a halak rendszeres vonulási útvonalainak kihasználására épít. Ez a módszer falazásra és kiegészítő, jellemzően csapda jellegű fogószerekre támaszkodik, lehetővé téve a halak hatékony megfogását. Elsősorban lassú folyású, sekély vizekben, mint például lápokban, mocsarakban, holtágakban, vagy a Balaton nádas öbleiben alkalmazták. A rekesztő halászat egyik legfontosabb eszköze a vejsze, amely egyfajta tölcsérként vagy csapdaként működik. Ezt az eszközt a halak vonulási irányába helyezik el, és úgy van megtervezve, hogy a halak könnyen bejussanak, de a visszafordulás már nem lehetséges számukra.
Az emelőhalászat egy tipikus kishalászati módszer, amely a víz mélyére merülő háló függőleges mozgásán alapul. A folyamat lényege, hogy a keretre erősített hálót a vízbe emelik és leengedik, miközben a háló öblös része csapdába ejti a halakat. A halászok által használt terítsfa egy hosszú bot vagy rúd, amely lehetővé teszi a háló gyors kiemelését, így a halak hatékonyan megfoghatók. A terítsfa elnevezése is utal arra a műveletre, amely során a hálót "terítik" a víz felszínére. A Balaton vizeiben például akár 20-40 méteres keretek is előfordultak, amelyeknek segítségével a halászok sikeresen csaptak le a zsákmányra.
A nádputri, ez a nádból készült hagyományos kunyhó, a halászok számára igazi kincset jelentett. Nem csupán a halászeszközök, mint például a hálók és vejszék tárolására szolgált, hanem éjjeli menedéket is nyújtott a fáradt horgászoknak. Esetenként úszóházként is funkcionált, hiszen lábakra vagy tutajra építve a vízen ringatózott. Ez a különleges építmény egyben munka- és pihenőhely is volt, ami különösen fontos volt, mivel a halászat sokszor a hajnali vagy éjjeli órákban zajlott. A Balaton és a Kis-Balaton környékén a nádputrik széles körben elterjedtek, jellegzetes részét képezve a helyi halászati kultúrának.
