Botrány robbant ki a magyarok imádott kínai séfjének éttermében.
Mihályfi Luca így reagált arra, hogy Gáspár Győző a kiesése után beléjük állt A Nagy Duettben
"Tisztelettel értesítelek benneteket, hogy a közelmúltban drámai változások zajlottak le a Mozium csapatában. Szívből sajnálom, hogy hosszú évek közös munkájának vége szakadt, és még inkább fáj, hogy ez a búcsú nem méltó ahhoz, amit együtt elértünk" - osztotta meg a Facebook-oldalán Wang mester, akinek éttermei a hazánkba látogató világsztárok körében is népszerűek. A séf kiemelte, hogy súlyos kötelességszegés miatt döntött a budai Mozium csapatának átalakítása mellett.
Wang mester szívszorító tapasztalatait osztotta meg: „Olyan visszaélések sorával találkoztam, amelyek még a több évtizedes vendéglátói pályafutásom során is megdöbbentettek. Egykori kollégánk súlyos károkat okozott nemcsak a munkatársaimnak, hanem a vállalkozásomnak is. Tudomásomra jutott, hogy a viharos elválás következményeként, szégyenteljes módon, nemcsak a kollégáimra, hanem a vendégeinkre is hatással volt a helyzet: számos törzsvendégünktől érkezett megkeresés, amelyben arra kértek, hogy segítsenek a Mozium hírnevének aláásásában. Emellett a csapatunk aktív tagjait is zaklatták” – mesélte el fájdalmát Wang mester, majd hozzátette, hogy mindezek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz fordult segítségért.
Wang mester ugyan csalódott, ám a történtek ellenére sem vesztette el hitét, hogy továbbra is magas színvonalú ázsiai gasztroélményt nyújtson. Az azonban biztos, hogy új munkatársakra van szüksége.