Dárdai Bence már most messze felülmúlja Szoboszlait, ami komoly fejtörést okozhat Marco Rossi számára - Ripost.
Háttérbe húzódó pártfogó segíti Dárdai Pál legkisebb fiát. Dárdai Bence több tekintetben előrébb tart, mint az ő korában Szoboszlai Dominik.
Hetek, hónapok óta témát szolgáltat a magyar és a német sportsajtóban is, hogy a Bundesliga élvonalába novemberben berobbant Dárdai Bence melyik válogatottat választja. A VfL Wolfsburg 18 éves tehetsége még nem döntött (egyelőre a német korosztályos válogatott tagja, ahogy korábban mindkét bátyja is az volt), de szövetségi kapitányunk, Marco Rossi akár már a következő, jövő márciusi összetartáson számítana rá. Kérdés, milyen poszton, hiszen Dárdai Pál legkisebb, mégis már a legtöbbre taksált fia éppen a mieink legjobbja és csapatkapitánya, Szoboszlai Dominikéhoz hasonló szerepkört tölt be a csapataiban: középső vagy támadó középpályásként játszik.
Miután Dárdai Bence nyáron, édesanyja és testvérei kérésével dacolva, otthagyta a Hertha BSC-t, hogy a Bundesliga élvonalában szereplő Wolfsburghoz szerződjön, kezdetben a kispadon találta magát. Az átigazolása körüli viták felerősödtek, sokan kétségbe vonták, hogy jól mérte fel a helyzetét, és hogy nem volt túl nagy lépés ez számára. Bence azonban nem adta fel, és folytatta a szorgalmas munkát. Novemberre Ralph Hasenhüttl vezetőedzőtől végre megkapta a lehetőséget a bizonyításra, és nem is habozott: remek teljesítménnyel, gólokkal és gólpasszokkal hálálta meg a bizalmat. Ezzel nemcsak a Wolfsburg történetének legfiatalabb Bundesliga-gólszerzője lett, hanem családja körében is rekordot döntött: ifjabb volt az édesapjánál és bátyjainál, Palkónál és Mártonnál, amikor először betalált a német élvonalban.
Dárdai Pál fiai közül a "legkisebb", Bence 18 éves létére már 10 tétmeccsen szerepelt az új szezonban (remek mezőnymunkája mellett egy gól és két gólpassz a mérlege). Magyarul: rövidke toporgás után hamar sikerült neki az áttörés, jól vette a nagy lépcsőfokot a másodosztály mocsarában ragadt Herthából a Bundesliga-élvonal középcsapatába.
Ez a tény jól tükrözi, hogy a német első osztályban játszó labdarúgók értékének legutóbbi frissítése során a Transfermarkt drámaian, háromszorosára emelte Dárdai Bence piaci értékét.
A szakportál becslése alapján, amely számos szempontot figyelembe vesz, a német-magyar kettős állampolgárságú focista értékét 6 millió euróra (körülbelül 2,5 milliárd forintra) rúgják. Csak öt magyar válogatott játékos értékesebb nála a jelenlegi piacon.
Egyikük természetesen a Liverpool légiósa, a 24 éves létére már 51-szeres válogatott és csapatkapitány Szoboszlai Dominik. Ő Dárdai Bencéhez képes két évvel később, 20 évesen igazolt topligába, az osztrákból a német Bundesligába, a Red Bull Salzburgól az RB Leipzig csapatába.