Első alkalommal élt vétójogával az új lengyel elnök.

Első ízben gyakorolt vétót csütörtökön Karol Nawrocki, Lengyelország új elnöke, miután a parlament egy törvénymódosítást hagyott jóvá. Ez a módosítás a szélerőművek építésére vonatkozó szabályok liberalizálását célozta, és emellett az év végéig meghosszabbította volna a lakossági energiaárak befagyasztását is.
Az ellenzéki jelöltként megválasztott, augusztus 6-án beiktatott Karol Nawrocki csütörtöki sajtóértekezletén azzal indokolta a döntést, hogy a kormánykoalíció részéről zsarolásnak tartja az energiaárak témájának beiktatását a szélerőművekről szóló törvénybe. Érvelt a társadalmi elégedetlenséggel is, amelyet a szélerőművekről szóló megoldások kiváltottak.
A megvétózott törvénymódosítás értelmében 700 méterről 500 méterre rövidítették volna azt a minimális távolságot a lakóházaktól, amelyben épülhet szélerőmű.
A lakossági energiadíj jelenlegi szabályozása szerint megawattóránként legfeljebb 500 zloty (körülbelül 46,5 ezer forint) marad. Az árstopra vonatkozó rendelkezések érvényessége szeptember végéig tart.
Az elnök közölte: aláírta a parlamentbe benyújtandó új tervezetet, amely csak az energiaárak befagyasztásáról szól, és amely ugyanazokat a megoldásokat tartalmazza, mint a megvétózott törvénymódosításnak az árstopról szóló része. Aláhúzta: a tervezetet a parlament első szeptemberi ülésén napirendre tűzheti. Bejelentette: megszavazása után kész a törvény azonnali jóváhagyására.
Jelezte továbbá egy olyan törvénytervezet kidolgozását, mely új megoldásokat tartalmazna az energiaárak csökkentésére. Az energia lehet olcsóbb, ez azonban "nem párosulhat a lobbisták és egyes politikusok zsarolásával" - fogalmazott az elnök. Úgy látta: az alacsonyabb árak érdekében Lengyelországnak például ki kell hátrálnia az uniós zöld megállapodásból.
Nawrocki bejelentette, hogy hivatalba lépése óta összesen 21 törvényt írt alá, és hangsúlyozta, hogy a jövőbeli jogszabályok esetén is elsődlegesen "Lengyelország és a lengyelek érdekeit" fogja figyelembe venni. Ennek érdekében arra "bátorítja a parlamenti többséget és a kormányt", hogy már a törvényjavaslatok előkészítése során egyeztessenek vele. "A jó együttműködés (...) eredményeként egy olyan helyzet alakulhat ki, ahol kevesebb vétóra lesz szükség" - fogalmazott Nawrocki.
Donald Tusk, a lengyel kormányfő az X közösségi platformon megosztotta véleményét, miszerint Nawrocki elnöki vétója vagy a "rosszindulat" megnyilvánulása, vagy a "szörnyű hozzá nem értés" eredménye. E döntés következményeként pedig minden lengyel számára magasabb energiaárak várhatóak.