Harold James: Trump ismét félreértett valamit, ezúttal Irán kérdésével kapcsolatban.

Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, ahol a Portfolio vélemények kapják a főszerepet. A cikkek a szerzők egyéni nézőpontjait tükrözik, amelyek nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Ha szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, kérjük, küldje el írását a [email protected] e-mail címre. A megjelent írásokat itt találja.

A G7-ek szerepe a nemzetközi kapcsolatokban manapság egyre inkább háttérbe szorul, és ez rámutat a globális politikai táj képének változásaira. Érdekes megfigyelni, hogy a G7-csoport első csúcstalálkozóját éppen ötven évvel ezelőtt hívták össze, válaszul a "Nyugat" gazdasági és politikai stabilitását fenyegető, 1973-as jom kippuri háború utáni feszültségekre. Az akkori vezetők 1975 novemberében a Párizs melletti Rambouillet-ban gyűltek össze, hogy alternatívákat dolgozzanak ki a közvetlen katonai beavatkozás helyett, a közel-keleti feszültségek kezelésére. Ez a találkozó nemcsak a korszak politikai táját formálta, hanem a nemzetközi diplomáciai tárgyalások új irányait is kijelölte.

A résztvevők kétségbeesetten harcoltak a gazdasági és politikai instabilitás érzete ellen, amely fenyegette a demokráciát hazájukban. A csúcstalálkozó, amely az amerikai, brit, francia, német és japán pénzügyminiszterek rendszeres megbeszéléseiből nőtt ki, Olaszországot is bevonta a diskurzusba. Nem csupán azért, mert az ország értékes erőforrásokat kínált, hanem azért, mert éppen a legmélyebb válságát élte, és demokráciája volt a legnagyobb veszélyben.

Henry Kissinger volt az, aki 1974-ben először javasolta a katonai beavatkozás alternatíváit.

Elgondolásának középpontjában az állt, hogy a regionális hatalmak, különösen Szaúd-Arábia és Irán, integrálódjanak a nyugati rendszerekbe. Ezzel arra szerette volna ösztönözni őket, hogy az olajexportból származó jelentős jövedelmüket nyugati bankokban helyezzék el. E petrodollárok pedig kölcsön formájában eljuthatnának a korabeli nagy feltörekvő piacokhoz – például dél-amerikai országokhoz és a szovjet befolyás alatt álló Közép-Európához –, így teremtve meg egy pénzügyi összekapcsolódást, amely minden érintettet magába foglalt.

Ezáltal a pénzügyi rendszerek hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek elkerüljék a drága és erőszakos konfliktusokat.

Ezt a gondolkodásmódot később a túlhajtott neoliberalizmus megnyilvánulásaként utasították el, s a politikai vezetők – Joe Bidentől Vlagyimir Putyinig, Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökig – mind elhatárolódtak tőle. Ám míg sokan bírálták a neoliberalizmust és azt az elképzelést, hogy a kereskedelem békét teremthet, kevesen kínáltak valóban átfogó és koherens alternatívát.

A szkeptikusok számára hasznos lett volna, ha alaposabban megismerkednek az ókori mitológiával, amelyben a kereskedelem istenét, Merkúrt a háború istenével, Marsnal állítják szembe. Csak Putyin volt képes arra, hogy intellektuálisan következetesen belássa: Mars létezése Merkúr elutasításának következménye. Az ő tétje az volt, hogy a háború istene képes megformálni egy új Oroszországot.

Az alternatíva megtalálásának problémája részben a G7-ek nem megfelelő intézményi összetételében rejlik. Az ezredfordulóra már nem ez volt a legmegfelelőbb formája a globális koordinációnak, és a 2007-2008-as pénzügyi válsággal a G20-ak váltak a fő fórummá. Bár a G20-ak 2009. áprilisi londoni találkozóján hatékony azonnali választ adott, hamarosan elvesztette vonzerejét, mivel az USA, Kína, Németország és más államok kereskedelmi és devizakérdésekben vitákba keveredtek.

Néhány év elteltével Oroszországot kizárták a G7-ből, azaz a korábbi G8-ból, miután 2014-ben megszállta a Krímet és agressziót tanúsított Kelet-Ukrajnában. Trump már első elnöki ciklusában is hangot adott ennek a lépésnek a kritikájának, és nemrég Kananaskisban is újra elővette ezt a vitatott kérdést. Az a meggyőződése, hogy Oroszországra szükség van a globális kihívások kezelésében, azonban meglehetősen furcsának tűnik, hiszen az ország számos konfliktus forrása volt, többek között a szíriai és iráni rezsimek támogatásának következtében.

Számos meggyőzőbb érvet lehetne felsorakoztatni a G7-ek Kínával való bővítése mellett.

Esetleg csökkenteni lehetne a csúcstalálkozó résztvevőinek számát, ha az Európai Uniónak csupán egyetlen képviselőt jelölnének.

A Kananaskisban tapasztalt dinamika valósággal felidézte bennem a Rambouillet-ban, közel öt évtizeddel ezelőtt megélt eseményeket. Miközben Emmanuel Macron francia elnök a tűzszünet megteremtéséről folytatott beszélgetéseket, Trump távozásakor úgy nyilatkozott, hogy „sokkal jelentősebb ügyekben gondolkodik.” Akár szándékosan, akár csak véletlenül, Emmanuel mindig is hajlamos volt félreérteni a dolgokat. Mars most felülmúlta Merkúrt.

Egy multilaterális csúcstalálkozó elhagyása, hogy háborúba lépjen, kifejezetten szokatlan döntés egy olyan személytől, aki mindig is a béke megteremtésére törekedett. Az "America First" elve – a globális elköteleződések csökkentése és az "örökké tartó háborúk" elkerülése – sok amerikai számára Trump vonzerejének alapját képezi. Azonban ez a lépés ellentmondásosnak tűnik a közelmúltban tett közel-keleti látogatásával szemben, amely során az Öböl-államokba utazott, de Izraelt kihagyta, és inkább a pénzügyi és gazdasági megállapodásokra helyezte a hangsúlyt.

Trump 2019-ben, stílusának megfelelően, kijelentette, hogy a közel-keleti katonai beavatkozások a "valaha hozott legrosszabb döntés" tételét jelentették.

Most, 2025-ben azonban az üzleti stratéga, az Art of the Deal mestere arra a felismerésre jutott, hogy a vámháborújában alkalmazott fenyegetés-eszkalációs taktikákra van szükség újra.

A katonai feszültségek fokozódásával és a demokrácia iránti széleskörű csalódás megjelenésével a rambouillet-i csúcs eseményei között figyelemre méltó párhuzamok fedezhetők fel.

A kérdés az, hogy létezik-e ma olyan személy, aki képes lenne a Kissinger-féle gondolatokat és meglátásokat hatékonyan integrálni a mai világ kihívásaiba.

Egy ilyen vezető számára a helyzet világosan körvonalazódik, és nem a Mars, hanem Merkúr képviseletét szimbolizálja. Ez az a döntő időszak, amikor valakinek Európában, Kínában vagy a Globális Délen fel kell lépnie, és bátran ki kell mondania:

A mi problémáink ennél sokkal nagyobbak. Akár szándékosan, akár nem, Donald mindig félreérti a dolgokat.

Harold James egy figyelemre méltó személyiség, aki kiemelkedő hatással volt a tudományos közéletre és a történelmi elemzésekre. Munkássága során számos területen szerzett elismerést, legyen szó gazdaságtörténetről vagy nemzetközi kapcsolatok kutatásáról. Bámulatos képessége van arra, hogy komplex témákat világosan és érthetően tálaljon, így nem csupán a szakmai közönség, hanem a szélesebb közönség figyelmét is felkelti. Harold James hozzájárulása a tudományhoz és a társadalom megértéséhez példaértékű, és munkái sokak számára inspiráló forrást jelentenek.

A Princeton Egyetem történészprofesszora, aki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) múltjának kutatására specializálódott. Széleskörű tudományos munkássága során több figyelemre méltó könyvet is írt, amelyek a két világháború közötti Németország, az IMF története, az európai monetáris unió, valamint a globalizáció kihívásait és hatásait elemzik.