Hazárd vármegye uralkodója
Hiszem, hogy az Egyesült Államok zászlaján szereplő ötven csillag egyike a Dodge Charger miatt került fel. Amerika második számú jelképe lehetne a fehérfejű rétisas mellett, és nem úgy, mint a hamburger és a sültkrumpli, hanem valójában. Egy ikon, autótörténelmi vasmacska, ami mindig ott lesz nekünk mentsvárként a Mustangok, Corvette-ek, Firebirdök és Viperek sorában, ha valami igazán tököset keresünk. Imádom a vonalait, hallom a hangját, látom magam előtt, ahogy bálna teste hullámzik az úton és az éles kanyarban elhagyja valamelyik dísztárcsáját.
Annyi emléket idéz fel bennem ez az autó, hogy nem csoda, ha egyre közelebb kerültem hozzá. Szerencsére a Krazy Kuttersnél éppen őriznek egy példányt, és több másik is felújítás alatt áll, de én most kifejezetten erre a csodás 1969-es Dodge Chargerre vadászok. Ez a gép nem csupán egy autó, hanem egy komplett General Lee replika, ami minden rajongó szívét megdobogtatja. Bár a Bullittban (1968) és a Halálos Iramban franchise több részében is kulcsszerepet játszott, számomra a legfontosabb a Tábornok. Ennél nagyobb ikonnal nem is találkozhatnék!
Ha azt mondod, nem láttál még Tábornokot repülni, egyszerűen nem hiszem el. Az eredeti Hazárd megye lordjai tévésorozatot szerintem még mindig adják valamelyik csatornán, pedig az első rész 1979-ben jelent meg. Aztán ott volt a 2005-ös mozifilm is Jessica Simpsonnal, ha a Charger nem lett volna elég emlékezetes. A Tábornok őrült ugratásai és egyébként a kezdetek óta látványos és izgalmas vidéki autós üldözései nekem beleégtek a tudatomba. Lehetetlen szituációkat úszott meg a Charger a képernyőn, miközben a valóságban átlagosan részenként legalább kettő semmisült meg a forgatások alatt. Állítólag legalább 325 darab Chargert használtak el.
Akkor olyan tíz év körüli autókat alakítottak át General Lee-vé, olcsók voltak, sok volt belőlük és a sorozat megkövetelte a látványos autózást. Tulajdonképpen minden rész csúcspontja volt a Charger ugratása, amin a legtöbbször még a jelenetben is látszik, hogy az autó nem élhette túl. A "profi", sokszor inkább szándékosan komikusnak tűnő vágások után persze Bo és Luke egy hibátlan állapotú autóban folytatták az utat, Rosco meg jól összezúzta a sajátját.
A 1968-as, 1969-es és 1970-es gyártású Chargereket mind átalakították 1969-es verzióra, így a filmsztárok autói között könnyebben megkülönböztethetők. Például a "Bullitt" filmben a felügyelő egy 1968-as modellt üldöz a Mustangjával, míg a "Tábornok" 1969-es változata tűnik fel. Dominic Toretto ikonikus autója pedig mindig a 1970-es verzió, amely már egy igazán masszív megjelenést képvisel. Az autók dizájnja is változik: a korai első maszk egybefüggő, hátul dupla kerek lámpákkal; a 69-es modell orra osztott és hátul fektetett lámpákkal rendelkezik; míg a 70-es változat ismét egybe maszkos, de ezúttal vastag króm kerettel öleli körbe a lámpákat, ami még karakteresebbé teszi az összképet.
Az ugrások mértékétől függően a Charger hátsó részét 350-400 kilogramm súllyal terhelték meg, hogy elkerüljék az orra bukást a légies akciók során. Hiszen egy autó, amely nekilendül a homokbuckának, nem úgy fog repülni, ahogy azt a filmekben látni, hanem inkább arccal a földbe csapódik, majd megpördül. A Hazárd megye lordjainak persze olyan ugrásokra volt szükségük, ahol legalább látszólag mind a négy keréken érkezik a Charger. Valamiért ez a légi manőver szorosan összefonódott a Charger hírnevével; a Bullitt film rosszfiúi is San Francisco utcáin ugratnak, és a legenda szerint az R/T változatot használták a forgatáshoz. Az erősebb rugók miatt ezek a Chargerek jobban bírták az ugrásokat, míg a Mustangokat külön kellett átalakítani. A Halálos Iramban sorozatban is többször repül a Charger, bár ott sajnos nem mindig éli túl a kalandokat.
Kell hozzá a speckó narancssárga fényezés, ami eredetileg Hemi Orange vagy Orange Flame árnyalatú volt az első General Lee-ken - a kettő nagyjából ugyanaz. Aztán az évek és a műhelyek váltakozásával volt némi szórás, de aki autentikus General Lee-t szeretne, az ilyen Hemi Orange színt kevertet, mint a fotókon szereplő autóé. Kell a rendőrségi lökő az elejére, a déliek konföderációs zászlaja a tetejére, bézs bőr belső, bukókeret és CB rádió, valamint az American Racing felnik.
A motorválasztásnál nyilvánvalóan a nagyobb teljesítmény mindig vonzóbb, de érdemes megjegyezni, hogy a klasszikus autók között nem találkozhatunk 440-es Magnum vagy HEMI motorral. Az elérhető háttérinformációk alapján a forgatások során a Bullitt filmben használt HEMI hangját alkalmazták a jelenetek alá, ami egy jól bevált technika a filmes iparban. A soros motorok nem igazán illenek a képbe, de bármelyik V8-as motor remekül passzol a stílushoz. A 318-as 230 lóerős kis blokk és a 383 köbincses 290-330 lóerős nagy blokk mellett a 440-es Magnum és a 426-os HEMI motorok voltak a csúcsmodellek, teljesítményük 375 és 425 lóerő között mozgott.
Ez az autó egy 383-as motort kapott, ami európai mértékkel 5,2 literes, mögötte pedig háromfokozatú automata váltó dolgozik. Miután beérkezett az országba lassan tíz évvel ezelőtt, teljesen felújították a motorját a Krazy Kuttersnél és az esztétikára is figyeltek, a külsőhöz passzoló narancsra fényezték. Miután nem egy megvigyázott autóról beszélünk, váltót is kellett rajta cserélniük rövid időn belül, mert egyszerűen eltört az igénybevételtől.
"Évekkel ezelőtt először találkoztunk ezzel a különleges autóval, amely azóta is élénken él a memóriámban. Ekkor zajlott nálunk a General Lee replika építése, amely az országban egyedülálló volt. Éppen Balázzsal, az üzlettársammal a Gumball 3000 budapesti állomásán vártuk a versenyautók érkezését, amikor hirtelen megérkezett a Tábornok. Azonnal nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy nem a miénk, hiszen még nem volt összeszerelve. A hangja, ahogy dübörgött a szupersportautók között, egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző. Szürreális pillanat volt, hiszen aznap reggel egyenesen a konténerből hozták, de azonnal megkedveltük, és elvállaltuk az autó felújítását." - meséli Kiss Ádám, a Krazy Kutters egyik alapítója, miközben a benzingőzös környezetben, az autók között beszélgetünk.
Karosszériamunkák, motorfelújítás, és az említett váltócsere – ez a jármű valóban sok mindenen átesett, hiszen gazdája rendszeresen használja. Jól látható a kopás és a sérülések nyoma, ami tükrözi az autó kalandos életét, és tökéletesen illeszkedik a sorozat és a film hangulatához. Ez nem egy múzeumi darab vagy féltve őrzött kincs; sok helyen megfordul, főként veterán ralikon, mert az autó igazi értelme az élvezet és a szabadon eltöltött idő.
Rúgnom kell a gázt indításkor, hogy a kéttorkú karburátor elég benzint kapjon és berobbanhasson a 383-as. Mert ez nem egy finomhangú habkönnyű veterán, hanem az a recsegősen durva vényolcas vas, amilyennek elképzeled. Hozzátesz, hogy semmiféle hangtompító nincs a kipufogórendszerben, a hátsó részek még hiányoznak is, így a hangélmény elég nascaros. Beleremeg a föld, dübörög tőle a tüdőm is, tömény benzin- és kipufogógáz szaga tölti be a környéket. Gázfröccsre megcibálja a karosszériát, látom magam előtt a vas lökhárítóval szerelt focipályányi orr billegését.
A fényszórók felvillanásával a takarólemezek is felnyílnak, és a vákuumos rendszer miatt csak a motor zúgásával együtt működnek igazán. Az alapjárat mellett számolhatom az ütemeket, a nyomórudas vényolc pedig olyan, mint egy baltával faragott gép. Egyszerűen imádom! Olyan, mint a filmekben, megvan benne az a mocskos, rúgnivaló hangulat, ami teljesen magával ragad. Már alig várom, hogy D-be kapcsoljak, és padlóig tapossam a gázpedált, hogy a kavicsos felhajtón egy helyben megfordulva, kaparó kerekekkel távozzak a Trezor kapuján. Úristen, mennyire átjön ez az egész karakter!
Egy pillanatra sem mernék abban bízni, hogy löttyintés nélkül képes lenne megfelelően manőverezni egy szilárd burkolaton, de laza talajon simán el tudom képzelni, hogy a mozgás mégiscsak működik. A kormányzás olyan, mint egy hajóé: megadod az irányt, és aztán egyszer csak megtörténik a fordulat. Ezzel a motorral az erő nem éppen bombasztikus; a Chargerből inkább Gran Turismo válik, ahogy átlépünk a kapun. Ügyesen rugózik, és az epedás ülések is hozzájárulnak ehhez a kényelmes élményhez. Belülről úgy tűnik, hogy a tér hatalmas, szinte elveszek benne, miközben az egész masszív test fölém tornyosul.
Világgá vágyom vele, ez az érzésem. Az a masszív gépszörny, ami álló helyzetben ontja magából a zajt, menet közben mintha eltűnne, csupán a zsíros áramlás marad utána, az egyujjas szervójával együtt. Alig léptem ki a mosóból a főútra, máris úgy meredek a horizontra, mintha a végtelen 66-os út kanyarogna előttem. A V8-as motor dübörög, lágyan morajlik, de amint közelebb lépek hozzá, mintha az ég felé lőnének egy sort, valami gépkarabéllyal, gusztustalanul öntelt ordítással kísérve. Aztán hirtelen visszatér a nyugalom, újra csak suhanunk az úton. Egy lehetetlen karakter.
Ádám véleménye szerint a fenntartás nem jelent különösebb kihívást. Ha bármire szükség van, egyszerűen megrendelik az egyik gyártó katalógusából, és néhány héten belül meg is érkezik. Legyen szó külső elemekről, belső kárpitokról, futóműről vagy motoralkatrészekről, gyakorlatilag bármi beszerezhető. Persze, a költségek mindig kulcsszerepet játszanak. Ami Amerikában olcsónak tűnik, az a vám és a szállítás figyelembevételével már nem biztos, hogy olyan kedvező áron érkezik meg. De a lényeg, hogy szinte minden problémára található megoldás, és az egész koncepció valóban lenyűgöző!
Valamikor olcsó volt, ma inkább ritka és főként a kultusz felértékelte a Chargert. Ha egy jó állapotú kell, 20-25 millió forint alatt nem érdemes gondolkodni, a General Lee külső szintén értéknövelő tényező, és lehet találni már kint épített replikákat, az sem sokkal drágább, mintha itthon adnánk ki egy műhelynek a feladatot. 30-35 millióba simán kerülhet egy ilyen General Lee, az állapot persze csökkenthet az árán, ha annyira használt, mint ez itt, akkor persze nem ennyire kell gondolni. Megéri? Ezt az élményt nem lehet mással átadni, a kultusz értéke valódi, most már biztos vagyok benne.
