Hrutka János: Szívből jövő kedv! Álmaink reményei! Millák! Isten veletek!
Találkozni szerettem volna a Vak Reménnyel, de ő csak szabadkozott, mondván, hogy épp a lemondás határán egyensúlyoz. „Te ocsmány lény!” – üvöltötte a Hangom, miközben az önsajnálat könnyei csordultak le az arcomon. Ismét kudarcot vallottunk! Pedig minden tőlünk telhetőt megtettünk. Azt sulykolták, hogy ez az év az áttörés éve. 1965 VVK-győzelem, 1975 KEK-döntő, 1995 BL-csoportkör első helyen, 2025 harmadszor. Mindez csupán számok játéka. Kapaszkodtunk minden apró reménysugárba. „Remény” – mondta ír akcentussal. Talán a Győr még megmenthet, de a valóság másképp döntött. Máltai, gibraltári, északmacedón, izlandi és kazah csapatok ünnepelnek, míg náluk az öröm könnyei gördülnek. Zöld zászlók lengedeznek, és te könnyes szemmel pillantasz körbe, tudva, hogy mindent itt kell hagynod, és megint csak a jövőben bízhatsz.
Nem jött össze? Dehogynem! Szeret? Nem szeret? Tépem a margaréták szirmait. Az örök kérdés. Félig üres, avagy félig teli a pohár? Kiemeltként egyszerű a sorsolás, a járható út már ki van jelölve. Nem lesz ez könnyebb, ennél jobbat nem dobhat a gép! Mégis, mi folyamatosan ott vagyunk, egyedül képviselve egy egész nemzetet. Az előrelépés látható, már évek óta tavasszal is virgonckodunk. Igen, mi vagyunk azok. Mi diadalmaskodunk, ti pedig veszítetek?! Micsoda ostobaság, ki találta ki ezt a hatalmas butaságot? Együtt osztozunk a könnyeinkben és a nevetésünkben. Most éppen fáj, de csak egy kicsit tol lefelé.
A környező országok, és most már a futballtérképen nagyítóval sem látható foltocskák is több csapatot/indulót adnak a nemzetközi futballnak. Lincoln Red Imps, Shelbourne, Breidablik, Drita. Tovább is van, mondjam még? Polgár Ernő, fürgén jöjjön ki. Ezúttal nem a másodfokú egyenlet, tudom, hogy készült. Jelentsen, mindenki itt van? Itt, csak a magyar fiúk... Megdermed az idő, elcsitul a jelen, megnémul a jövő.
Szép volt Paks, így lehet búcsúzni. Bravó Győr, ez aztán igen. Puskás, te be sem jöttél órára? - igazolatlan hiányzás. A végeredmény: a Konferencialiga színes, sokismeretlenes, nem lett tágabb a tér, nem érnek össze egyeneseink a végtelenben. Maradnánk vele, maradnánk maradéktalanul, de csak egy biztos betlihez osztanak lapot. Kapunk pontokat, de egyetlen kártyát sem vittünk.
Közben a napilapok boldogan posztolnak, a vezetők büszkén szemlélik a szabályok új világát. Mennyi magyar fiú bontogatta eddig a szárnyait? Elképesztő, mennyi kanadai pont (gól + gólpassz) gyűlik össze! Jaj, de fiatalok még. A magyar szabályok itt uralkodnak. De Marika, közben az U17-esek megint nem tudtak diadalmaskodni senki felett! De ne csüggedj, az Izland ellen elért döntetlen is klassz, nem? És közben az Arsenalban és a Liverpoolban mindössze 15 és 16 évesek lépnek pályára, és mérkőzéseket döntenek el? - de ki is számolja ezt!? Mi csak a gólok és gólpasszok varázslatos összefonódásában hiszünk. Határokon belül. Megépítettük a saját kis 93 ezer négyzetkilométeres játszóterünket. Ismerős? Ja, hogy még túl fiatal vagy hozzá, értem. Csak nem te vagy a kiváltságos korosztály? - egy kis tartalékunk azért van rá.
Az élet néha elénk tár egy-egy különleges pillanatot, amikor úgy érezzük, hogy valóban erősek vagyunk. Erősek, mert végre megtaláltuk a megfelelő keretet, ami értékes számunkra. Ez a keret nem csupán egy eszköz, hanem egy lehetőség, amely feljebb emel minket, jobbá tesz, mint amit eddig tapasztaltunk. Az elmúlt öt év során hatalmas energiát fektettünk a minőség fejlesztésébe, és most már csak a hit, az akarat és a bátorság hiányzik, hogy túllépjünk önmagunk határain. A múlt és a jelen összekapcsolódik, és újra a legjobbak közé emelhet minket. "Akarom, mert ez a merészség, akarom, mert az élet csodája rejlik benne: valaki az Értől indul, és eljut a szent, hatalmas Óceánba." A kezdet ígéretes, magabiztosan lépünk előre. Varga Barnabás máris betalál, és a szívünkben ég a vágy, hogy együtt fusson velünk az óceán felé.
Egy hirtelen vágás, a futó láb megbotlik, és minden megáll. Ötvös Bence le, érdekes csere, egy pillanatnyi zűrzavar, már nem is mi vezetjük a mérkőzést. Varga, Lenny Joseph le, Jonathan Levi érkezik, de előtte adódik a legnagyobb lehetőség. Ki hinné, hogy ennyin múlik minden? Egy pillanat, egy döntés, egy századmásodperc, egy rossz testtartás vagy egy elforduló boka: a labda fölé megy. Egyetlen pillanatban egy egész éves munka, nagyszabású tervek, jövőképek dőlnek össze. Ha akkor, ott... (de ha-val nem kezdünk mondatot, úgyis felesleges). Még egygólos hátrányból is meg lehetett volna fordítani a meccset. Az ilyen helyzetekben az évtizedek során hétszer is sikerült már a nemzetközi porondon. Kétgólos hátrányból pedig csupán egyszer. Nem ma volt: 1967, a VVK-győzelem (az UEFA-kupa elődje) már a zsebünkben, esélyesként indultunk.
A remény fénye mégis pislákolt, hogy végül minden a maga helyére kerül, hogy ott maradunk, ahol eddig is, egyedül, besütve a nap sugaraitól, szembenézve a nappal. Egyedüli magyar csapatként, 1995 és 2020 után immár harmadszor. Erről a reményről beszélt az edző, erről nyilatkoztak a szakértők, és erről írtak a különféle platformok. Kapaszkodók, amelyekre támaszkodhatunk. Küzdeni mindig, feladni soha. Mégsem sikerült felkapaszkodnunk a másnapi monacói sorsolásra száguldó vonat alsó lépcsőfokára. Tóth Alex betegeskedett, Ötvös felépült, de sajnos nem tudta megismételni azt a teljesítményt, amit a budapesti mérkőzés során nyújtott.
Az egyenlítő gól előtti mozdulata Aranyos Imre érkezésére és egy hatalmas várakozásokkal, előző éves BL-szerepléssel fűszerezett Göteborg elleni BL-selejtezőn látott mozdulatára terelt gondolatokat. Nagy hiba, búcsú. Nem volt átjárás a kupák között. Egy sikeredző állásába, egy kedves ember lelkébe, majd távozásába került. Pedig jól játszottunk Azerbajdzsánban, ismét vezettünk, majd fordítottunk is. Nyertünk, nyert a Paks, a Győr is hazai pályán.
Az élet néha olyan pillanatokat tartogat számunkra, amikor minden reményünk elszáll, és a bánat súlya alatt összeroskadunk. Szívünkben harag és fájdalom dúl, mindent és mindenkit megátkozva, hiszen ez a mi sorsunk, amit képtelenek vagyunk megváltoztatni. A vágyaink tengerén evezve, hajónkat szélvész és vihar tépi szét, de mindig ott van az a zord erő, ami újra és újra harcra késztet minket. Bolyongunk az élet útjain, néha felforrósodik a vérünk, máskor pedig csak sodródunk, mintha nem is számítana semmi. Az élet olyan, mint egy fárasztó játék, ahol néha könnyedén siklunk át a nehézségeken, máskor pedig megakadunk a legapróbb részleteken. Képzeljünk inkább gólokat, gólpasszokat, a kanadai táblázat izgalmát, és várjuk a jó időt, a nyár örömeit – mint Picasso, aki még rövidnadrágban is képes csodákat alkotni. Mert a lényeg az, hogy a szívünkben mindig ott lapuljon a vágy, hogy tovább küzdjünk, még akkor is, ha néha minden reményünk elszállni látszik.
Szeretném kifejezni mély hálámat és köszönetemet a magyar irodalom és költészet kiemelkedő mestereinek, kezdve Takács Zsuzsától, Karinthy Ferencen keresztül egészen Ady Endréig. Ezen kívül különösen szeretném megemlíteni a magyar zene sokszínű világát, ahol a Vad Fruttik és a 30Y lenyűgöző munkássága mindannyiunk szívéhez közel áll.
A szerző 24 alkalommal képviselte a válogatott színeit, és játékoskarrierje során a Ferencvárossal három alkalommal hódította el a bajnoki címet, míg a német Kaiserslautern színeiben egyszer sikerült ugyanezt elérnie.
A véleménycikkek nem mindig tükrözik az Index szerkesztőségének hivatalos nézeteit.
