Az alábbi intézkedések révén a kormány kedvezhetne a nyugdíjasoknak:

Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, ahol a Portfolio véleménycikkei találkoznak a szerzők egyedi nézőpontjaival. Fontos megjegyezni, hogy ezek a megfogalmazások nem mindig tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Ha szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, ne habozzon, küldje el írását a [email protected] e-mail címre. A megjelent írásokat itt találja.

Tapasztalataim alapján a nyugdíjreformokkal és a nyugdíjak finanszírozásának összetett makrogazdasági aspektusaival kapcsolatos aggodalmak gyakran nem a nagy kérdésekről szólnak. Sokkal inkább három konkrét, jól körülhatárolható problémával foglalkoznak, amelyek folyamatosan visszatérnek a közbeszédbe. Ezek a következők:

A jövő évi választások küszöbén talán célszerű lenne, ha a különböző politikai pártok a nyugdíjasokat leginkább foglalkoztató és zavaró kérdéseket is a napirendre tűznék.

A nők elsődlegesen azt kívánják, hogy a Nők40 program feltételeit rugalmasabbá tegyék. Ennek érdekében szeretnék, ha a nyugdíjhoz szükséges legalább 40 évi jogosító időbe olyan szolgálati időszakokat is bele lehetne számítani, amelyeket jelenleg a nyugdíjtörvény nem enged figyelembe venni.

A legtöbb érintett arra törekszik, hogy a szolgálati időként elismert, ám a Nők40 programhoz nem számító tanulmányi időszakokat is figyelembe vehessék. Jelenleg a tanulmányi időszakokból semmi nem váltható át jogosító időre, csupán a szakmunkástanulók kötelező nyári szakmai gyakorlata, amely mindössze néhány hónapra elegendő. Ez különösen hátrányosan érinti a magasabb végzettséggel rendelkező nőket, akik főiskolai vagy egyetemi diplomát szereztek. Szolgálati időnek számíthatnának az 1998 előtt nappali tagozaton végzett felsőfokú tanulmányok, amelyek akár 3-5 évvel is megnövelhetnék a jogosító időt, amennyiben a jogszabályok változnának.

A nők számára gyakran jelentős kihívást jelent, hogy a felnőtt hozzátartozóik ápolására fordított időt nem tudják beszámítani a jogosító időbe. Jelenleg csupán a súlyosan beteg gyermekek ápolására vonatkozóan kapott ápolási díj időtartama vehető figyelembe, ami sokakat hátrányosan érint.

Más szóval, a szülők, nagyszülők és egyéb felnőtt rokonok gondozása ebben a tekintetben nem kerül figyelembevételre. Pedig ha van egy tipikus feladat, ami a magyar nők vállát nyomja, az éppen ez – állítják a tapasztaltak.

Különösen akkor látható be az igazuk, ha figyelembe vesszük, hogy a hosszú távú ápolás állami eszközrendszere milyen súlyosan korlátozott (ez eufémizmus volt, a kommentekben a legfinomabb jelző a szánalmas volt), és emiatt az ápolási, gondozási, támogatási, rehabilitációs feladatok ellátása lényegében teljes egészében a családokra, túlnyomórészt persze a nőkre hárul.

További panaszra ad okot a nők körében az, hogy a munkanélküli és álláskeresési segélyek, járadékok folyósítási idejét sem lehet figyelembe venni a nők kedvezményes nyugdíjára jogosító időben, pedig a nők jellemzően sokkal inkább kiszolgáltatottak a munkaerőpiaci hullámzásnak, mint a férfiak, így többször kényszerülhetnek ilyen ellátások igénybevételére.

Nagyon sok nő nehezményezi, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak (ilyen a rokkantsági vagy a rehabilitációs ellátás) folyósítási idejét sem lehet jogosító időként beszámítani, csak akkor, ha az ellátások mellett dolgozik is az érintett hölgy, akit egyébként is fájdalmasan sújt a sorsa.

Speciális panaszok forrása, hogy a társadalombiztosítási megállapodással szerzett ("megvásárolt") szolgálati időt sem lehet beszámítani a jogosító időbe, pedig sok ezernyi nő a saját munkája, hivatása ideiglenes vagy tartós feláldozásával követi a külföldön dolgozó férjét úgy, hogy neki nincs munkalehetősége az idegen országban - ilyen esetekben kötnek a nők megállapodást szolgálati idő és járulékalap szerzésére, de ez nem számítható be a jogosító időbe.

A legfőbb panaszforrást az jelenti, hogy a gyermeknevelés idejét csupán 8 évben maximalizálják a 40 éves jogosító időszakban. A többgyermekes anyák természetesen azt szeretnék, ha nem lenne korlátozás, és az összes gyermekneveléssel töltött időt figyelembe vennék a nyugdíjjogosultság szempontjából. Jelenleg a főszabály szerint a 8 év helyett csak a súlyosan fogyatékos gyermekeket nevelő anyák számára nyújtanak 10 évet, valamint az öt vagy annál több gyermeket nevelő anyák számára van némi kedvezmény. Ha a gyermeknevelés idejének korlátozását eltörölnék, ezzel megszűnne az a követelmény is, amely szerint legalább 32 évnyi munkaviszony szükséges a kedvezményes nyugdíjhoz. Ezen túlmenően, egy olyan jogszabály, amely elismerné a nők otthoni munkáját és családtagjaikról való gondoskodását mint teljes értékű munkát, valódi elismerést adna a láthatatlan női munkának, amely alapvetően hozzájárul a társadalom jólétéhez.

A részletes és átgondolt hozzászólásokból világosan kiolvasható, hogy míg a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulása (2038) meg nem kezdődik, addig a nők számára nem lenne szükséges a 40 éves jogosító idő megszerzése. Elegendő lenne például 38 év, ami a tipikus nyugdíjba vonulók szolgálati idejének felel meg. Ez a lépés rendkívül népszerű lehetne a női szavazók körében, ugyanakkor drámaian megnövelné a Nők40 program költségeit, amelyek jelenleg közel 500 milliárd forintot tesznek ki évente.

A Nők40 program jelenlegi feltételeinek mérséklésével számos nő támogatását nyerhetnénk el, miközben a költségek hirtelen emelkedését is elkerülhetnénk. Amennyiben a jogalkotó ezt az enyhítést arra használná, hogy helyreállítsa a kedvezményes nyugdíjjal eddig megbomlott biztosítási egyensúlyt, az nagy előnyökkel járna. Egyszerűbben fogalmazva: ha a Nők40 keretében folyósított nyugdíj összegét az enyhítés után csökkentenék, az a tényező figyelembevételével történne, hogy az érintett nő hány évvel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt vette igénybe a juttatást.

Ez megegyezne a világszerte mindenhol alkalmazott gyakorlattal, egyúttal megnyithatná az utat a férfiak korhatár előtti nyugdíjazása előtt is (amivel a férfi szavazópolgárok kegyét lehet elnyerni).

A nők előnyére a pozitív diszkrimináció érvényesítése ebben a rendszerben is megvalósítható lenne, ha az ő kedvezményes nyugdíjukat érintő levonás mértéke jelentősen alacsonyabb lenne – például a férfiak ellátását terhelő málusz felénél is kevesebb.

Azért szeretném elsőként megemlíteni a hölgyeket, mert...

Az özvegyi nyugdíjat élvező nők száma ötszöröse az özvegyi nyugdíjas férfiakének.

Az érintett női szavazópolgárok támogatását az özvegyi nyugdíj feltételeinek könnyítésével is megnyerhetjük. A tapasztalataim alapján sok nő számára fontos, hogy férjük elvesztése után az özvegyi nyugdíj életük végéig biztosítva legyen számukra.

Az özvegyen maradt asszonyok most joggal borulnak ki attól, hogy ha a halálesetet követő 10 éves jogvesztő határidő letelik, mielőtt az özvegyi nyugdíj feléledésének nagyon szigorú feltételei teljesülnének (most csak a korhatár betöltése, vagy a legfeljebb 50%-os egészségi állapottal járó megváltozott munkaképesség, vagy a legalább két árva, illetve egy fogyatékkal élő vagy súlyosan beteg árva ellátása esetén jár a feléledő özvegyi nyugdíj, ha ezek valamelyike a halálesettől számított 10 éven belül bekövetkezik), akkor örökre elvesztik a jogukat arra, hogy az elhunyt férjük után özvegyi nyugdíjat kaphassanak.

Két olyan tényező különösen frusztrálja az özvegyasszonyokat:

A hozzám befutó vélemények szerint

A nyugdíjasok nem az alkalmi ajándékokkal való megajándékozásra vágynak, mint például a részleges áfa-visszatérítés, a Szép Kártya vagy a nyugdíjprémium. Sokkal inkább arra törekednek, hogy a nyugdíjuk mértéke folyamatosan emelkedjen, és ezzel együtt valódi, tartós plusz jövedelemhez jussanak a nyugdíjemelések által.

A nyugdíjemelés jelenlegi folyamata sajnos elkerülhetetlenül hozzájárul a nyugdíjasok anyagi helyzetének romlásához. Éppen ezért szükség van arra, hogy folyamatosan újabb és újabb eseti támogatásokat találjunk ki a nyugdíjasok életminőségének javítása érdekében. Ezért sürgető, hogy a nyugdíjemelési rendszert mielőbb reformáljuk meg.

Az utóbbi években számos európai ország, köztük a szomszédos államok, jelentős átalakuláson mentek keresztül a nyugdíjrendszerükben, különös figyelmet fordítva a nyugdíjemelési gyakorlatok radikális módosítására.

Hogyan képzelhetnénk el egy olyan nyugdíjemelést, amely minden magyar nyugdíjas számára jelentős előnyöket hozna, hasonlóan a szlovák, cseh, lengyel és balti nyugdíjasokhoz? Az ideális nyugdíjemelés alapja a méltányosság és a fenntarthatóság lenne. Először is, a nyugdíjak emelésének mértéke tükrözhetné az inflációt és a megélhetési költségek növekedését, így a nyugdíjasok vásárlóereje megmaradhatna. Ezen kívül, fontos lenne figyelembe venni az eltérő jövedelmi helyzeteket, így a legkisebb nyugdíjak emelése prioritást élvezne. Másodszor, a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának érdekében a kormány fokozatosan növelhetné a nyugdíjakat a gazdasági növekedés ütemével összhangban, biztosítva a hosszú távú stabilitást. Továbbá, a nyugdíjasok számára nyújtott szolgáltatások szélesebb körűvé tétele – mint például egészségügyi ellátás, szociális támogatások és közlekedési kedvezmények – szintén hozzájárulhatna a jólétükhöz. Végül, a nyugdíjasok bevonása a döntéshozatalba, hogy saját tapasztalataik és igényeik alapján formálhassák a nyugdíjemelési politikákat, új utakat nyithatna a hatékony és igazságos megoldások felé. Az összegzett intézkedések révén a magyar nyugdíjasok is érezhetnék, hogy méltó elismerésben részesülnek, és hogy a kormány komolyan veszi a jólétüket.

A nyugdíjak emelése során figyelembe kell venni az inflációt, ami eddig nem okozna változást. Azonban ahhoz, hogy a nyugdíjak valóban reálisan növekedjenek, az inflációs emeléshez hozzá kell adni a nettó reálkeresetek növekedésének egy meghatározott hányadát, jellemzően a növekedés felét. Például, ha az éves infláció 6%-os, míg a nettó reálkeresetek 5%-kal emelkednek, akkor a nyugdíjakat a következő évben 6% + 2,5% = 8,5%-kal kellene növelni. Ezzel a megközelítéssel a nyugdíjasok elszegényedésének kockázata jelentősen csökkenthető.

A Nők40 és az özvegyi nyugdíj feltételeinek enyhítésére, továbbá a nyugdíjemelés új rendszerére az teremthet fedezetet, ha közelítenék az EU átlagszintjéhez (a GDP 10,9%-a) a nyugdíjrendszerre fordítandó magyar költségvetési kiadásokat (ami jelenleg mindössze a GDP 7,45%-a).