Kajto Toyotára váltott?


A 46 éves lengyel pilóta Portugáliában vágott bele a Toyota GR Yaris Rally2 tesztelésébe, ami arra enged következtetni, hogy elhagyja a Skodát, és a japánok WRC2-es győztes autójára helyezi majd a voksát 2025-ben.

Kajto 2015-ben hódította el az ERC (Európai Rally Bajnokság) címét, majd a következő idényben a WRC2 mezőnyében egy Ford Fiestával vágott bele a versenyzésbe. Fő célja azonban a hazai bajnoki cím megvédése volt, amit két alkalommal is sikerült elérnie. 2018-tól már kizárólag a világbajnokságra összpontosított: az első évében a 10. helyen zárta a szezont, míg 2019-ben egy Volkswagen volánja mögött a második helyet szerezte meg. 2020-ban Skodára váltott, de sajnos nem tudta megismételni korábbi eredményeit; viszont a WRC3 és WRC2 Open kategóriákban a dobogóra sikerült felállnia a szezon végén. Az előző és az idei évben már a Fabia RS-t irányította, legutóbb Japánban ötödik helyezést ért el a WRC2-ben. Most úgy tűnik, új irányt vesz, és a Rally2-es Yarisra vált, ami új lehetőségeket nyithat meg számára.

Kajetanowicz a Fafe szakaszon tesztelte a Yarist, de a képek nem árulkodnak arról, hogy saját vagy bérautóval tette ezt. A szervizben készült felvételeken, csak az Orlen csapat ruházatában szerepelnek emberek és a kis sátor mellett is csak egy fehér kisbusz fedezhető fel, nagyobb csapat felszerelése nem látszik.

Kajto nem osztotta meg véleményét a tesztről, közösségi média felületén csupán egy meghitt családi karácsonyi fénykép található.

Related posts