Keira Knightley határozottan visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint étkezési zavarokkal küzdött volna. A színésznő úgy nyilatkozott, hogy ezeket a megjegyzéseket a testszégyenítés formájának tekinti, és mélyen érinti, hogy ilyen jellegű feltét


Egy interjúban idézte fel a színésznő, milyen érzéseket keltett benne, amikor fiatalabb korában kritizálták, és étkezési zavarról spekuláltak a médiában. Keira Knightley az állandó vizsgálódást nyilvános megszégyenítésként élte meg.

Keira Knightley már fiatal korában a figyelem középpontjába került, ám a hirtelen jött népszerűség és a rajongók által támasztott elvárások nem várt kihívások elé állították. A pályafutása kezdetén a színésznő a vékony testalkata miatt számos bírálattal találta szembe magát, ami különösen megterhelő lehetett egy olyan fiatal tehetség számára, aki még csak most kezdte felfedezni a szórakoztatóipar világát.

Keira Knightley a The Timesnak adott interjújában nyíltan beszélt arról, hogy korábban a sajtó folyamatosan kritizálta. Megjegyezte, hogy karrierje korai szakaszában állandó spekulációkkal kellett szembenéznie, miszerint étkezési zavarral küzd.

Bár állítása szerint tisztában volt azzal, hogy nem szenved evészavartól, mivel rendszeresen étkezett, a megjelenésével kapcsolatos vizsgálatok mégis mélyen sértették.

"Nem a hagyományos értelemben vett traumás emlékekkel idézem fel azt az időszakot. Volt egy teljes elfelejtés, de néha felbukkannak apró részletek, és ilyenkor a testem is reagál, hiszen végül is egy nyilvános megaláztatásról van szó, nem igaz? Nyilvánvaló, hogy ez a pszichém része, különösen figyelembe véve, hogy mennyire fiatal voltam, amikor mindez történt" -- magyarázta el a színésznő.

Knightley elmondta, hogy a 2000-es évek elején a mentális egészségről nem beszéltek olyan nyíltan, mint manapság. Felidézte azt is, hogy akkoriban milyen hatalmas kritikák érték a hírességeket, utalva arra, hogy Mary-Kate Olsent hogyan gúnyolták, miután 2004-ben elvonóra ment az étkezési zavarai miatt.

"Zsigerből emlékszem, hogy az Olsen-ikrek egyikének anorexiája volt, és elment egy klinikára. Emlékszem, hogy egy sajtókörúton úgy kérdeztek róla, mintha vicc lenne. Meg akarták szégyeníteni, amiért segítséget kért az anorexiája miatt. Emlékszem, csak ültem ott, és azt gondoltam, hogy ez nagyon durva. Még mindig elérzékenyülök rajta, pedig nem is rólam szól, hanem róla. Még most sem tudom elviselni" -- mesélte el a színésznő.

Megemlítette viszont, hogy húszéves korában, amikor a sajtó éles kritikával illette, egy fantasztikus támogató hálózat állt mögötte. "Hihetetlen szerencsés helyzetben voltam, hiszen egy rendkívül szeretetteljes környezetből jövök, és mindig is nagyszerű barátok vettek körül. Ráadásul csodás, kedves partnereim is voltak" – osztotta meg Knightley.

A színésznő 2018 októberében árulta el először, hogy 22 éves korában idegösszeomlása volt, nem sokkal azután, hogy a Csavard be, mint Beckham, A Karib-tenger kalózai és az Igazából szerelem című filmekben nyújtott szerepeivel világhírnévre tett szert.

Related posts