Orbán Viktor a közönség kérésére megosztotta Dopemannel közös fényképét.


Meghívást kaptam, és élni fogok vele. Hétfőn DopeRano$ – tette közzé Orbán Viktor a Facebookon, megosztva egy közös képet Pityinger Lászlóval, akit ma már Dopemannak ismerünk, aki egykor a hungarocell Orbán-fejet rúgdosta, most pedig a rapper elkötelezett támogatója lett. A poszt alá még azt is odaírta, hogy "közkívánatra". Ezzel a miniszterelnök arra célzott, hogy részt fog venni a rapper műsorában.

Hogy ugyan kinek a közkívánatára osztotta meg a fotót, az nem egészen világos, mindenesetre Dopeman kormánypárti szerepvállalása a tegnapi kormányinfón is előkerült. A rapper munkássága ugyanis hemzseg az egészen döbbenetesen ízléstelen dalszövegektől. A strici visszatér című számában például egyebek közt kiskorúak "megbaszásáról" értekezik azzal a megállapítással, hogy "ha vérzik a ribanc, akkor baszni is tud". A magát családbarátnak tartó kormánypárt rappere Bűnöző című számában pedig arról regél, hogy a nőket "kegyetlenül pofán bassza" és "mint szódás a lovát, úgy veri". Ugyanebben a dalban kokainozásról és a speed legalizálásáról is elmélkedik, és ez csak néhány példa, Dopeman diszkográfiája ugyanis tele van hasonlóan obszcén dalszövegekkel. Vitályos Eszter és Gulyás Gergely láthatóan nem tudott mit kezdeni az erre vonatkozó kérdésekkel, arra hivatkoztak, hogy nem ismerik az idézett dalszövegeket és az Orbánnal közös fotót sem látták.

Pityinger a RTL Reggeli című műsorban úgy nyilatkozott a munkásságáról, hogy „én gengszterrapper vagyok, nem rózsalovag. Soha nem árultam zsákbamacskát. (...) A polgárpukkasztás mestere vagyok, és ezt mindig is vállaltam.” Ezzel szemben Nagy János, a Rogán Antal irányítása alatt álló Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, többek között azzal indokolta Dopeman „polgári” szerepvállalását, hogy „a rapper antiglobalista és szuverenista nézőpontot képvisel, és képes lehet megmérettetni magát az online térben.”

Vitályos Eszter nem ismeri Dopeman "A strici visszatér" című dalát, de nyitott a bántalmazott nők támogatására. Gulyás Gergely nem látta azt a felvételt, ahol Orbán Viktor Dopemannel együtt látható a Karmelitában. Magyar Péter véleménye szerint a nőgyűlölő, erőszakos, drogproblémákkal küzdő Dopeman a Fidesz új arculata. Orbán Viktor titkára segítette Dopeman belépését az első számú Digitális Polgári Körbe. Dopeman pedig kijelentette, hogy ő gengszterrapper, nem egy rózsalovag, és soha nem játszott a közönsége érzéseivel.

Related posts