Kecskeméten különös baleset történt a napokban, amely sokak figyelmét felkeltette. A város utcáin egy kukásautó ütközött egy parkoló gépjárművel, ami nemcsak a járművek anyagi kárát okozta, hanem a helyi lakosok érdeklődését is. Az eset során a kukásautó


A Virágos utca környékén, egy poros földúton haladt a szemétszállító jármű. Információink szerint ekkor egy fehér platós kisteherautó, amely fát szállított, hirtelen eléjük kanyarodott. A kukásautó sofőrje, hogy megelőzze a balesetet, reflexszerűen félrerántotta a kormányt, és így egy beton villanyoszlopnak csapódott, amely a becsapódás következtében kidőlt.

A platós kisteherautó fát szállított, aminek vezetője elhajtott a helyszínről.

A baleset következtében senki sem sérült meg, de a szemétszállító jármű jelentős károkat szenvedett. A földre dőlt beton villanyoszlopot az áramszolgáltató szakemberei fogják helyreállítani.

A helyszínre érkező sajtó munkatársát megfenyegette a szemétszállító cég képviselője mintegy húsz percen keresztül, hogy nem készíthet felvételeket és a rendőrség kiérkezéséig nem hagyhatja el a helyszínt sem. A rendőrségtől érkező járőrök tájékoztatták a szemétszállító cég ottlévő képviselőjét, hogy a sajtónak joga van tudósítani a balesetről, tiszteletben tartva a sajtóra vonatkozó előírásokat.

A szemétszállító cég képviselője ezt tudomásul vette, és a sajtó munkatársával közösen kellemes karácsonyi ünnepeket kívánva váltak el egymástól.

Related posts