Magyar Péter, a mentelmi joggal rendelkező migráns, akinek története a határokon átnyúló kihívásokról és lehetőségekről mesél. Az ő életútja nem csupán a jogi keretekről szól, hanem a személyes küzdelmekről és a reményről is, amely a nehézségek közepette
Egy új élet lehetőségeiért, a magyar közélet kaotikus világából, a baloldali nézetek kereszttüzéből Nyugat-Európába emigrált Magyar Péter 2024 júniusában. Mint ahogyan 2015-ben sokan a politikai menekült státuszra hivatkozva mentsék meg magukat a konfliktusoktól, úgy Magyar Péter is hasonló érvet használ Brüsszelben. Hazatérve viszont egy 80 napos, országjárásnak álcázott vakáció keretében szembesül a hazai elnyomással, persze mentelmi jogának védelme alatt. Ne feledjük, hogy az újságírói közeg is megélte a szörnyűségeket, amikor szerkesztőségeket céloztak meg. Mi, a konzervatív média képviselői, szolidaritásunkat fejezzük ki a Charlie Hebdo emlékének, vagy legalábbis szeretnénk azt képviselni. Egy nyugati politikai dráma, amely a magyar mezőn bontakozik ki.
Radnai Márk nem tartja olyan szoros kapcsolatban Magyar Pétert, mint amennyire Magyar Péter ragaszkodik a mentelmi jogához. Ebből a kiindulópontból számos következtetést lehet levonni. Például, hogy Magyar Péter valójában Brüsszel mentelmi jogának "migránsa".
Amikor 2015-ben a csillogó szemű rakétafizikusok elindultak Merkelt ölelgetni a berlini pályaudvaron, a többség azt nyilatkozta a józanabb gondolkodású országok határőreinek, hogy politikai elnyomás elől menekülnek az első biztonságos ország helyett bármelyik olyan jóléti társadalomba, ahol az észak-afrikai átlagfizetés 15-200 szorosát kapják meg segélyként.
Aztán némi randalírozás, egy kis tömegbe hajtás és radikális iszlamizmust követően egészen be is illeszkedtek a nyugati fősodorba: ma már mindenki náci, aki nem támogatja az izraeli fiatalok lemészárlását, és semmiképpen sem lehet jóember az, aki nem támogatja, hogy nemzetközileg államként elismerjenek egy deklarált terrorszervezetet.
Az európai gyarmatosító dekadencia egy olyan ponton tart, ahol már csak árnyéka önmagának, miközben a külső világot egyfajta fensőbbséggel méregeti. A politikai tájban a közélet mintha egy elhagyatott múzeummá vált volna, ahol a régmúlt dicsőségeit őrző "jóországok" kiválasztottjai uralkodnak, míg a "kevésbé jó" országok polgárai alávetett szerepben tűnnek fel. Az elvárás és a megfelelés természeténél fogva egyfajta hierarchiát teremtett, amelyben a múlt érdemei határozzák meg a jelen hatalmi viszonyait, s így a politikai diskurzus egyre inkább az elavult értékek körül forog.
Ebben megfelelő eszköz Magyar Péter, aki a Partizánban keresztre feszítetett 2024 februárjában, és a Fókuszcsoporton feltámadá' múlt héten, hogy messiási mivoltában kinyilatkoztassa: a politika mibenléte nem áll másból, mint önnön csodálatosságából. A gyűlölet valójában szeretet, a megtorlás megbékélés, a tudatlanság: erő, a szabadság: szolgaság, a háború: béke. A valódi sajtó pedig az, amely nemcsak kérdezi, hogy verbálisan kényeztetheti-e a politikust, hanem meg is teszi, és a valódi politikus az, aki felelősséget vállal mindenért, amit tesz. Tehát semmiért.
