Marics Peti egy varázslatos pillangós ruhában tündökölt, miközben szárnyalva lépett a színpadra. A Megasztár show-ban érzelmekkel telve, könnyek között osztotta meg élményeit és tapasztalatait.


Vasárnap este újabb izgalmas fordulóval folytatódott a TV2 népszerű tehetségkutató műsora, a Megasztár, ahol a negyedik élő show keretein belül hat tehetséges versenyző lépett a színpadra. A fiatalok a lenyűgöző 40 milliós fődíjért, egyetemi ösztöndíjért, valamint egy Los Angeles-i lemezfelvétel lehetőségéért és a STRAND fesztiválos fellépésért küzdöttek, mindenki a legjobb formáját hozva a közönség és a zsűri elé.

Az e heti adásnak díszvendége is volt, Desmond Child, a híres amerikai dalszerző is helyet foglalt a zsűrik sorában. A negyedik adásban előszőr minden énekes egy olyan dalt adott elő, amelyet ő írt.

A versenyzők ezen a héten is kétszer léptek a színpadra, és az első forduló során mindannyian egy Desmond Child által megálmodott slágert adtak elő. A tizenkét előadás végén a legjobban teljesítő három énekes, akik a legtöbb nézői szavazatot gyűjtötték, már biztosan helyet kaptak a döntőben. A veszélyzónában lévők az adás végéig izgulhattak a zsűri döntéséért, mely csupán egy versenyzőt tartott meg a show-ban. A hétvégén végül ketten búcsúztak a Megasztártól, és ezzel kialakult a legjobbak négyese.

A műsort Gudics Máté indította el, aki Bon Jovi ikonikus „Livin' on a Prayer” című dalát adta elő. Az értékelést Desmond Child, a neves amerikai dalszerző kezdte, aki kiemelte, hogy Máté előadása igazán rockos és energikus nyitány volt. Az öt fős zsűri egyöntetűen támogatta a véleményét, elismerve a fiatal tehetség teljesítményét. A következő fellépő Balogh Rebeka Valéria volt, aki Ava Max „Kings & Queens” című slágerével lépett a színpadra. Desmond Child dicsérte Rebeka előadását, ám Papp Szabi nem osztotta a lelkesedést. Szerinte Rebeka a produkció végére csak most érkezett meg, és a hangzásában bizonytalanságot, valamint hamisságot érzett. Az este folytatásában a zsűri további meglepetésekkel készült.

Dénes Dávid a legendás Ricky Martin "Livin' la Vida Loca" slágerét hozta el a színpadra, és a zsűri egyöntetű elismerését aratta. Papp Szabi kiemelte, hogy ilyen tehetséges előadókra van szükség a műsorban, míg Rúzsa Magdi egyértelműen született tehetséget vélt felfedezni Dávidban. Bánsági Petronella az Alice Cooper klasszikus "Poison"-nal lépett fel, ami különösen nagy kihívást jelentett, mivel Desmond Child először hallotta női előadó tolmácsolásában ezt a dalt. Petronella teljesítménye lenyűgözte a zsűrit, Caramel hangsúlyozta, hogy ritka és különleges hangja van, ami remekül passzol a dalhoz. Rúzsa Magdi pedig megjegyezte, hogy ez volt Petronella eddigi legkiemelkedőbb előadása.

Orbán Rudolf Kisstől az I was made for lovin' you című dalt hozta egy másfajta feldolgozásban, amelyet az amerikai dalszerző pozitívan értékelt. Elmondta, hogy ez volt az első sláger, amelyet írt 25 évesen. Hozzátette, hogy egy új életre keltette ezt a dalt. Marsalkó Dávid szerint nem volt tökéletes éneklés, azonban összességében megnyerő volt, Papp Szabi szerint ez a dal egy kihívás volt, amelyet nem tudott megugrani.

Az első kört Tóth Abigél zárta, aki az Aerosmith Crazy című slágerét énekelte. Desmond Child szerint jó volt hallgatni ezt a produkciót, míg Tóth Abigélt Dua Lipához hasonlította. Rúzsa Magdi egy jól összerakott előadást látott, Marics Peti makulátlannak látta a fiatal énekesnőt.

A második kört Bánsági Petronella indította, aki Sara Bareilles "She Used to Be Mine" című dalát varázsolta a színpadra. Rúzsa Magdi a produkciót egy főnixmadárhoz hasonlította, szimbolizálva a megújulást, míg Marsalkó Dávidnak a teljesítmény nem nyújtott olyan élményt, amit várt. Dénes Dávid ezúttal saját szerzeménnyel lépett fel, és a dalt megelőző kisfilmben hangsúlyozta, hogy óriási lehetőségnek tartja ezt az alkalmat, hogy megoszthatja a közönséggel a saját gondolatait és érzéseit.

Teljesen megőrültél!

- nyilatkozta Papp Szabi, aki az értékelésében kiemelte, hogy ez valódi művészi alkotás volt.

A következő részben Tóth Abigél lenyűgözően előadta Cserháti Zsuzsa ikonikus slágerét, az "Egy elfelejtett dalt". Marics Peti érzelmei teljesen eluralkodtak rajta, könnyekkel a szemében figyelte a produkciót, míg az ítészek egyöntetűen hangot adtak véleményüknek: Abigél végre megérkezett a színpadra. Minden olyan elem, amit eddig hiányoltak az előadásai során, most jelen volt, és a közönség is érezhette, hogy egy különleges pillanatnak tanúi.

Orbán Rudolf a Labrinth "Jealous" című dalát varázsolta el a közönség előtt, ami Marics Peti szívét ismét megtöltötte érzelmekkel, és könnyek csillogtak a szemében, mert meggyőződése szerint a fiatal énekes fantasztikus teljesítményt nyújtott. Caramel is osztotta ezt a véleményt, hiszen egyértelműen látszott, hogy ez a fellépés igazi előrelépést jelentett Rudolf számára.

- fogalmazott Marsalkó Dávid. Marics Peti véleménye szerint a dalnak van egy mély üzenete, amelyet rendkívül jól kifejtett.

A műsort Balogh Rebeka Valéria a Másfél hete és a Székelykapu dalok mashupjával zárta, akit Rúzsa Magdi az est csúcspontjaként értékelt. Marsalkó Dávid szerint, amikor Rebeka magyarul énekel, úgy érzi, hogy mindig közelebb kerül hozzá, Marics Peti szerint lelke volt a produkciónak.

A közönség szavazatai alapján Balogh Rebeka Valéria, Gudics Máté és Orbán Rudolf egyenes ágon bejutottak a döntőbe, míg a veszélyzónában Bánsági Petronella, Dénes Dávid és Tóth Abigél izgultak, hogy ki lesz az a szerencsés, aki tovább folytathatja a versenyt és a döntőben harcolhat a fődíjért.

Az addigi szavazatokat törölték, és egy új voksolás vette kezdetét. A nézői szavazatok alapján a legkevesebb voksot végül Bánsági Petronella kapta, így számára véget ért a Megasztár.

A zsűritagok alapos és hosszas érvelés után végül Tóth Abigélt mentették meg a kieséstől, így Petronella mellett Dénes Dávid búcsúzott el az elődöntőtől.

A Megasztár hetedik évadának izgalmas döntőjébe négy tehetséges versenyző jutott be: Balogh Rebeka Valéria, Gudics Máté, Orbán Rudi és Tóth Abigél. A jövő héten a színpadon fognak megmérkőzni a 40 millió forintos fődíjért, és ez vasárnap kiderül, ki lesz az, aki elhódítja a győzelmet a négy döntős közül. Az izgalom a tetőfokára hág, hiszen mindenki arra kíváncsi, ki valósítja meg álmát!

Related posts