Tragikus hír érkezett a divatvilágból: elhunyt a világszerte ismert topmodell, mindössze 27 esztendős korában. Az iparág gyászban van, hiszen egy fiatal tehetség távozott, akinek karrierje ígéretesen indult.

27 évesen elhunyt a gyönyörű modell. Lucy Markovic az évek alatt nemzetközi divatikonná vált. Halálát ritka agyi rendellenesség okozta.
A feltörekvő modellből divatikonná váló Lucy Markovic halálhírét csütörtökön jelentette be az Elite Model Management New York-i irodája. A 27 évesen elhunyt Markovic karrierje során számos világhírű márkával dolgozott együtt, de a modellvilágban betöltött szerepe mellett betegsége és személyes története is mély nyomot hagyott az emberekben. Lucy, aki a Givenchy és a Versace kampányaiban is szerepelt, egy ritka agyi rendellenességgel vívott küzdelmet.
Lucy Markovic, a Gold Coast-i születésű fiatal tehetség, 2015-ben robbant be a köztudatba, amikor mindössze 16 évesen részt vett az Australia's Next Top Model című népszerű tehetségkutató műsor kilencedik évadában. Már a bemutatkozásakor sikerült felkeltenie a figyelmet, és a verseny során folyamatosan magabiztos teljesítménnyel rukkolt elő. A 12 epizód alatt csupán kétszer került a veszélyzónába, köztük a döntőben, amelyet végül Brittany Beattie nyert meg. "Hihetetlenül büszke vagyok magamra. Ezt akartam mindig is megmutatni nektek: képes vagyok rá" - nyilatkozta Markovic a döntő során.
A show utáni években Markovic karrierje robbanásszerűen ívelt felfelé. Neves divatmárkák, mint a Givenchy, Versace, Armani, AllSaints, Cult Gaia és Staud szolgáltatták a háttéranyagot, miközben a Vogue Singapore, Vogue Korea és Vanity Fair Italia címlapjain is feltűnt. Számos kampány során a divatvilág legnagyobb neveivel, például Bella Hadiddal és Alex Consanival együtt pózolt, így egyre inkább a figyelem középpontjába került.
A csütörtöki napon érkezett a szomorú hír Markovic haláláról, amelyet az őt képviselő Elite Model Management NYC osztott meg az Instagramon. A cég közleménye hangsúlyozza, hogy Markovic "fényes csillagként" él tovább a szívükben. "Eleganciájával, erejével és szépségével gazdagította a munkáját, de ennél sokkal többet is adott: a melegségét, a nevetését és a ragyogását" – olvasható a nyilatkozatban. Emellett a cég kiemelte Markovic "szarkasztikus humorát" és azt, hogy számára a modellkedés nem csupán egy foglalkozás, hanem igazi szenvedély volt. A fiatal lány "bátor küzdelmet folytatott" egy ritka agyi rendellenességgel, az arteriovenosus malformációval (AVM).
Markovic nővére, Jelena Markovic péntek reggel szintén megerősítette húga halálát. Az Instagramon közös posztban búcsúzott tőle, amelyben így írt: "a szavak soha nem fogják kifejezni azt, amilyen nyomot amit a körülötted lévő emberekben hagytál". "Nem hiszem el, hogy a kis Bambi ikertestvérem eltűnt. A szívem végtelen darabokra tört" - írta Jelena, aki több kulisszák mögötti felvételt is megosztott húgáról. Posztjában megemlítette, hogy Lucy halála előtt saját fitneszalkalmazás kiadásán dolgozott. "Valójában az volt az álmod, hogy a Victoria's Secret angyala legyél, és most az összes angyallal találkozol a mennyben. Mindannyian féltékenyek lesznek rád!" - írta Jelena.