Donald Trumpnak nem szükséges távoli vidékekre utaznia, ha új területeket szeretne megszerezni: egyesek önként és lelkesen csatlakoznának a terveihez.

Donald Trump nem kevés ember szemöldökét vonta fel azzal, hogy novemberi elnökválasztási győzelme után egyre-másra arról beszél, az Egyesült Államoknak meg kellene szereznie a Dán Királyság fennhatósága alá tartozó Grönland és a közép-amerikai állam által birtokolt Panama-csatorna feletti ellenőrzést, akár katonai erő árán. A megválasztott elnök mindeközben Kanadának azt üzeni, jobban tennék, ha 51. államként csatlakoznának déli szomszédjukhoz. Mindhárom felvetés komolytalannak tűnhet elsőre, de Kanada bekebelezése nevezhető a leginkább valóságtól elrugaszkodottnak, ráadásul a relatíve liberális, 40 milliós ország egyetlen államként történő belépésével alighanem a demokraták politikai esélyei javulnának. De Trump lehet, hogy rossz ajtókon kopogtat: a nyugati féltekén sok másik terület évtizedek óta dédelgeti a teljes jogú amerikai állammá válás reményét, Grönlanddal és Kanadával ellentétben. Ezek csatlakozásához pedig más országokat sem kellene lerohanni, hisz nem csalás, nem ámítás, ezek már most az Egyesült Államokban találhatók.

A republikánus Mike Johnson január 3-i házelnöki megválasztása az előzetes várakozásoknak megfelelően nem volt híján a drámának, azonban megeshet, hogy a tengerentúli közvélemény egy része lemaradt Stacey Plaskett demokrata párti delegált felszólalásáról. Plaskett azt sérelmezte, hogy 4 millió amerikai nem szólhatott bele a folyamatba képviselőjén keresztül. Bár kérésére a Kongresszus jegyzője kifejtette, hogy a delegáltak nem rendelkeznek szavazati joggal, az Amerikai Virgin-szigeteki volt ügyész mindezzel persze tisztában volt, célja a figyelemfelhívás volt.

Ez a testület a nemzet külterületi és gyarmati kihívásaival néz szembe. Ami kezdetben átmenetinek tűnt, mára szinte állandó helyzetként rögzült.

- jelentette ki Plaskett, miközben a párttársai lelkesen tapsoltak körülötte.

A politikus nem tévedett, az Egyesült Államok az 50 államon kívül számos külterülettel rendelkezik elsősorban a Csendes-óceánon, de a Karib-tengeren is. Míg kilenc darab, összesen 50 km2 területű sziget vagy atoll "lakatlan", öt nagyobb szigeten vagy szigetcsoporton valóban több millió amerikai él.

Az Egyesült Államok lakatlan szigetei közé tartozik a II. világháborúban híressé vált Midway-sziget és Wake-sziget, valamint a Navassa-sziget, a Johnston-atoll, a Palmyra-atoll, a Kingman-zátony, a Jarvis-sziget, a Baker-sziget és a Howland-sziget. E szigetek közül a Palmyra-atoll az egyetlen, amely hivatalosan "bekebelezett" státusszal bír, mivel Hawaii állammá válása előtt az amerikai alkotmány hatálya alá tartozott. Azonban 1959-re a korallzátonyokból álló sziget irányítása visszakerült az államtól.

A lakott külbirtokok közül egyértelműen

Puerto Rico, ahol több mint 3 millió spanyolajkú ember él, különösen figyelemre méltó a terület és a lakosság szempontjából.

A tized magyarországnyi karibi sziget - a csendes-óceáni Guammal és az azóta függetlenedett Fülöp-szigetekkel egyetemben - a spanyol-amerikai háború 1898-as lezárulta után került át spanyol kézről amerikaira. Az eredetileg taínó indiánok lakta Puerto Ricót Kolumbusz Kristóf igázta le először, így az 1493 óta folyamatosan tartó függő státusza nyomán sokan

A Föld legrégebbi gyarmatának titulálják.

Az Amerikai Szamoa, amely független szomszédja, Szamoa, de nem összetévesztendő vele, 1900-ban került az Egyesült Államok fennhatósága alá a gyarmati versengés időszakában. Ekkor Nyugat-Szamóát a nagyhatalmak közötti tárgyalások révén Németország szerezte meg. Az Amerikai Virgin-szigetek 1916-ban lettek amerikai külbirtok, miután Dánia 25 millió dollárért eladta őket az Egyesült Államoknak – ami mai értéken körülbelül 600 millió dollárt jelent. Az Északi-Mariana-szigetek a 20. század elején spanyol irányítás alól német, majd japán kézre kerültek, de a második világháború után az ENSZ megbízásából az Egyesült Államok vette védnöksége alá őket más szigetekkel együtt. E szigetek közül az Északi-Mariana-szigetek alakították ki a legszorosabb kapcsolatokat Washingtonnal, és 1986-ban a "nemzetközösségi" (commonwealth) státuszt választották, amely különleges státuszt biztosít számukra az Egyesült Államok keretein belül.

Összefoglalva, ez az öt sziget az Egyesült Államok jogi keretein belül működik, kivéve Amerikai Szamoát, amely nem rendelkezik hasonló "szervezett" státusszal. A többi sziget esetében a Kongresszus már elfogadott egy törvényt (organic act), amely szabályozza a helyi kormányzás módját.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lakosok ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznének, mint honfitársaik, és automatikusan teljes jogú amerikai állampolgárokká váltak.

1898-ban az Egyesült Államok, amely alig 120 éve szabadult meg a gyarmati múltjától, egy váratlan kihívás elé került. Az ország és Legfelsőbb Bírósága előtt állt a kérdés, hogy miként viszonyuljanak a frissen megszerzett gyarmati területekhez. A testület úgy érezte, hogy a helyzet sokkal összetettebb annál, semhogy egyszerűen kijelentsék: a XIV. alkotmánykiegészítés éppúgy érvényes ezekre a területekre, mint bármely más részre az Egyesült Államokban. E jogszabály ugyanis kimondja, hogy "minden, az Egyesült Államok területén született vagy honosított, és annak fennhatósága alatt álló személy amerikai állampolgár."

Amerika Szamoáról a többinél is kevesebbet szólunk cikkünkben, ez ugyanis nemhogy inkorporálatlan, de emellett organizálatlan külterületnek minősül. Az amerikai szamoaiak különlegessége, hogy ők még az amerikai állampolgárságot sem kapták meg, csupán amerikai "nemzetiségűek"(nationals), azaz a beutazáson kívül alig bírnak szövetségi jogokkal, ami bírósági pereskedést is magával vont nemrég, mindhiába. Ám az amerikai szamoai kormányzat és a lakosok nagy része elégedett az egyedi státusszal, mivel attól félnek, ha állampolgárokká válnak, elveszíthetik a hagyományos politikai rendszerüket, mely szavatolja, hogy helyi, illetve közös családi kézen maradjanak a földbirtokok. Elrettentő példaként a beáramló amerikai tőke által turistaparadicsommá tett Hawaii-t hozzák fel, ahol rendkívül kiszolgáltatott gazdasági helyzetbe került az őslakosság, nem beszélve a kulturális és társadalmi berendezkedésükről.

Az Insular Cases, vagyis a szigeti ügyek során (a névadás a külbirtokok kezelését felügyelő belügyminisztériumi hivatal nevéből ered) arra a következtetésre jutottak, hogy a "nem inkorporált" tengerentúli szigetek státusza meglehetősen sajátos. Ezek a területek nem élveznek függetlenséget, ugyanakkor nem is integrálódnak teljes mértékben az Egyesült Államok jogi és politikai struktúrájába.

Az amerikai alkotmány nem minden esetben érvényes a zászló által képviselt területekre, így ezekre a helyekre nem alkalmazandó az összes rendelkezése.

(Az inkorporációt a testület az állammá válás előszobájaként értelmezte.) Kritikusok szerint a határozataiban "vad törzsek" és "idegen fajok" demokratikus alulfejlettségére hivatkozó Legfelsőbb Bíróság mindössze rasszista előítélek által vezérelve kifogást keresett az amerikai imperializmus alátámasztására. 2022-ben még a Donald Trump által kinevezett Neil Gorsuch konzervatív legfelsőbb bíró is a "szégyenletes" döntések megsemmisítését sürgette. Ez eddig nem történt meg, a precedens pedig precedens.

Bár minden külbirtok sajátos politikai fejlődéseken ment keresztül, érdemes kiemelni Puerto Rico esetét, amely a legfontosabb érintettként figyelemre méltó példát szolgáltat.

időközben számos jogra szert tettek:

1900 óta a helyi alsóházi képviselők kiválasztása már a lakosság kezébe került, bár a szenátorokat és a kormányzókat ekkor még Washingtonban nevezték ki. Az 1898 után születettek számára 1917-ben nyílt meg az amerikai állampolgárság kapuja, és ezzel egy időben bevezették a közvetlen felsőházi választásokat is. E reform révén jogot nyertek arra, hogy a szövetségi Kongresszusba olyan képviselőt küldjenek, aki ugyan nem szavazhat, de felszólalhat és javaslatokat tehet. 1947 óta a helyi kormányzójukat közvetlenül választhatják, és öt évvel később elfogadták Puerto Rico alkotmányát, amely a terület státuszát szabad társult államként, vagyis nemzetközösségként definiálta (angolul: commonwealth, spanyolul: estado libre asociado).

Az egyik fő probléma, ami a jelenlegi helyzetből fakad, az az, hogy vita övezi az alkotmányos polgári jogok kiterjedését a külterületek lakóira. Ezen túlmenően, annak ellenére, hogy a guami, Északi-Mariana-, Amerikai-Virgin-szigeteki és Puerto Ricó-i területeken élő körülbelül 3,5 millió ember immár amerikai állampolgárnak számít, a jogi státuszuk még mindig kérdéseket vet fel.

Nincs valós képviseletük a szövetségi Kongresszusban, mindössze egy szószóló képviseli őket. Ráadásul az elnökválasztáson sem gyakorolhatják a szavazati jogukat.

Az elektori kollégium sajátos struktúrával bír, hiszen kizárólag az Egyesült Államok tagállamai és Washington D.C. rendelkezik elektorokkal. Érdekes, hogy ha valaki egy állam területére költözik, akkor már részt vehet a választásokon és szavazhat az ország vezetőjére. Továbbá, a szigeteken, mint Guam és Puerto Rico, külön előválasztásokat rendeznek a demokrata és republikánus pártok számára. Ezeken a területeken az általános választások napján "játékból" preferenciavoksolást is tartanak, ami szintén figyelemre méltó jelenség.

A Kínával és Észak-Koreával való konfrontáció szempontjából kulcsfontosságú, hogy a nemzetközi közösség egyértelmű és határozott álláspontot képviseljen. A két ország politikai és gazdasági dinamikája rendkívül bonyolult, és a megfelelő fellépés megteremtése érdekében szükség van a diplomáciai eszközök okos alkalmazására. Kína gazdasági befolyása és Észak-Korea nukleáris ambíciói komoly kihívást jelentenek, amelyekre koherens és hosszú távú stratégiával kell válaszolni. A nemzetközi együttműködés, a szankciók és a párbeszéd együttes alkalmazása elengedhetetlen a stabilitás és a béke megőrzése érdekében a térségben.

geostratégiai szempontból rendkívül jelentős pozícióban lévő,

de rendkívül alacsony népességű és kevés országos befolyással bíró Guam egyik tragédiája, hogy lakosságarányosan itt él a legtöbb katonai veterán (minden 8. felnőtt szolgált), akik cserébe nem szavazhatnak a főparancsnokukra, és az egészségügyi ellátásuk is hagy kívánni valót maga után. A sziget területének mintegy 30%-a az amerikai hadsereg tulajdonában áll. A hasonló cipőben járó, szomszédos Északi-Mariana-szigetek az ellen tiltakozott pár éve, hogy katonai kiképzések keretében szimulált bombarobbantásokat hajtson végre a hadsereg, ezzel veszélyeztetve az élővilágot.

Nos, Puerto Rico és a többi hasonló helyzetű terület sorsa valóban összetett, és...

Maguk az amerikaiak sem mindig képesek könnyedén eligibilizálni a dolgot:

a Morning Consult 2017-es közvélemény-kutatása azt találta, mindössze 54%-uk van tisztában azzal, hogy Puerto Ricó-i honfitársaik amerikai állampolgárnak számítanak.

A szigetlakók kilátástalanságát jól mutatja, hogy az ezredforduló óta több Puerto Ricó-i él a kontinentális USA-ban, mint azon kívül. A 2010 után adósságválságba került szigetet valós exodus sújtotta a 17% környékén tetőző munkanélküliség miatt; a bajt pedig természeti katasztrófák, korrupciós botrányok és a koronavírus-járvány tetőzte. Bírálatok szerint a kríziskezelést megnehezítette a sziget másodrangúsága és mellőzöttsége, 2017-ben például San Juan polgármestere heves vitába bocsátkozott Trumppal a María hurrikánra adott reakciója miatt.

Az 51. állam pozíciójáért azonban sorban állás megy:

Nem egy elhagyatott vidéki területen, hanem az Egyesült Államok politikai szívében, Washington D.C.-ben él körülbelül 700 ezer ember, akik sajnos nem élveznek egyenlő politikai jogokat. E közösség tagjait a Kongresszusban csupán egy szószóló képviseli, így valós képviselet nélkül maradnak. Washington D.C. tehát nem csupán a hatalom központja, hanem egyben egy olyan hely is, ahol sokan küzdenek a jogaikért és a valódi képviseletért.

Washington városa az amerikai alkotmány azon rendelkezése alapján jött létre, amely lehetőséget biztosított a szövetségi törvényhozás számára egy, az általa felügyelt és kormányzott körzet kialakítására. Az alapító atyák azonban nem foglalkoztak az itt élők politikai jogainak kérdésével. Az 1870-es években a szövetségi körzet lakói rövid időre választhattak maguknak egy szószólót, de valódi politikai képviseletük csak 1970-ben kezdett újra formálódni, amikor ismét létrehozták a washingtoni delegált hivatalát. Ráadásul 1973 óta a város lakói már saját polgármestert és önkormányzati testületet is választhatnak, ami jelentős lépés a helyi önkormányzás irányába.

A főváros, a maga sajátos bájával és dinamizmusával, abban a tekintetben kedvezőbb helyzetben van, mint Puerto Rico és a többi sziget, hogy az elnökválasztásokon való részvételüket biztosítják.

1961-ben három elektori szavazattal ajándékozták meg őket.

Bár a kongresszusi képviselők választásában a D.C. lakosainak nincs beleszólásuk, a Fehér Ház irányításába mégis beleavatkozhatnak. A főváros államiságát támogató érvek között kiemelkedő a különbség Puerto Ricóval szemben: míg a sziget lakói mentesülnek a szövetségi jövedelemadó alól, addig a washingtoniaknak kötelező ezt megfizetniük. Ez pedig éles ellentétben áll az Egyesült Államok függetlenségi harcának egyik alapvető jelszavával, miszerint "nincs adózás képviselet nélkül."

A tagállami mozgalom valószínűleg Washingtonban gyökerezett meg a legmélyebben. A város, amelynek lakossága túlnyomórészt afroamerikaiakból áll, a demokraták számára évtizedek óta a politikai dominancia színtere. A mozgalom iránti elkötelezettségüket egy 2016-os népszavazás is tükrözte, amely a kérdéskör iránti társadalmi érdeklődést és részvételt jelzi.

a túlnyomó többség, 85% pedig támogatta az állammá válást,

Tedd egyedivé a szöveget azzal, hogy a fővárost New Columbia, Potomac vagy Washington, Douglass Commonwealth néven említed, tisztelegve Frederick Douglass, a rabszolgaságból megszökött abolicionista aktivista és író előtt. Az alkotmányos rendelkezést, amely a szövetségi körzet létrehozásáról szól, úgy kerülhetnénk meg, hogy a Kongresszus által ellenőrzött területet a kormányzati épületek és központi emlékművek környezetére korlátozzuk. Ezzel nemcsak Douglass örökségét tiszteletben tartanánk, hanem egy új, progresszív közigazgatási modellt is létrehoznánk, amely tükrözi a demokratikus értékeket és a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettségünket.

Úgy tűnhet, hogy egy hatalmas város lakóinak nem lenne túlságosan jelentős hatása az amerikai politikai színtéren, ha a szenátusban megkapnák a nekik járó két mandátumot. Mégis, az a valóság, hogy...

a gyéren lakott Wyoming és Montana államokban még így is kevesebben élnek, mint Washington D.C-ben.

Amennyiben lenne politikai akarat, a felvételi folyamat nem lenne olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik: a Kongresszusnak a szokásos eljárás keretében törvényt kellene hoznia, hogy létrejöhessen az új állam (természetesen, ha egy már meglévő államból alakítanak ki újat, az eredeti állam beleegyezése is szükséges). Washington D.C. felvételét a demokrata többségű alsóház 2019-ben és 2021-ben is támogatta, azonban a szenátus nem vette napirendre a kérdést. Ennek ellenére a körzet képviselője nem adta fel a harcot, és idén újra benyújtotta a törvényjavaslatot e témában.

Puerto Rico eközben az északkeleti Delaware-nél és Rhode Islandnél kiterjedtebb állam lenne, lakosságilag pedig 33. helyen állna a ranglistán.

A tagállamok közötti nézeteltérések sokkal inkább megosztják a lakosságot:

1967 óta hét népszavazást tartottak a kérdésben, azonban egyik sem hozott érdemi előrelépést a megoldások terén. Ennek hátterében állhat az alternatív opciók széles választéka, a különböző oldalak bojkottja, a kérdésfeltevés módja, vagy egyszerűen az alacsony részvétel is. A Demokratikus Néppárt (PDP), a sziget egyik kulcsszereplője, a nemzetközösségi státusz megőrzését támogatja, míg az Új Progresszív Párt (PNP) inkább az állami felvétel irányába mutat. A kisebb támogatottságú Függetlenségi Párt (PIP) nézetei pedig maguktól értetődőek a függetlenség kérdésében.

Idén ősszel nem kötelező érvényű népszavazást tartottak a témában, ahol a szavazók 57%-a az állami státuszra szavazott.

A teljes függetlenséget 31%-ban támogatták, míg a "szabad asszociáció" opcióra 12% voksolt. A status quo fenntartását pártoló PDP viszont érvénytelen szavazásra buzdította a választókat, így összesen 182 ezer érvénytelen szavazólapot adtak le. A tagállami státuszra összesen 540 ezren szavaztak, míg a különböző egyéb lehetőségekre összesen 410 ezer szavazat érkezett. Mindezeket figyelembe véve, az állammá válásra irányuló javaslat nem tudta elérni az abszolút többséget.

A közvélemény általános állapotát tekintve a YouGov legfrissebb, 2024-es elnökválasztásra vonatkozó felmérése azt mutatja, hogy...

A felmérések szerint az amerikai lakosság körülbelül 60%-a támogatja Puerto Rico állammá válását.

egy 2021-es felmérésük viszont Washington esetén alacsonyabb lelkesedésről számolt be (36% helyeselné, 37% ellenezné, 27% nem tudja). A főváros kérdése tehát feltűnő módon sokkal inkább követi a pártpolitikai törésvonalakat, mint a karibi szigeté.

A geopolitikai szempontokon túl nehéz pontosan meghatározni, mi vezérelte Trumpot a Panama-csatorna, Grönland vagy akár Kanada 51. állammá nyilvánítása kapcsán. Amennyiben az a célja, hogy maradandó nyomot hagyjon a történelem lapjain, Puerto Rico és Washington D.C. státuszának megváltoztatása szintén komoly lehetőséget kínálhat számára. Hiszen e két terület politikai és gazdasági integrációja nemcsak az Egyesült Államok határait bővítheti, hanem új dimenziókat is nyithat a nemzetközi kapcsolatokban.

az Egyesült Államok évtizedes adósságát és demokratikus hiányosságát törleszthetné.

A független államként nehezen felfogható kisebb szigetek helyzete természetesen így sem oldódna meg teljes mértékben, de már az is jelentős előrelépést jelentene, ha a jogi státuszukat sikerülne rendezni.

Puerto Rico és Washington D.C. felvételére a Republikánus Párt az utóbbi években nem mutatott különösebb hajlandóságot, mivel úgy vélték, hogy ez politikai hátrányt jelentene számukra. A párt vezetősége úgy gondolta, hogy e két terület esetleges állami státusza inkább a demokrata szavazók számát növelné, mintsem a republikánusokét. Az ilyen lépések alapos mérlegelése, valamint a választói bázis megőrzése érdekében a Republikánus Párt óvatosan közelítette meg ezt a témát.

Politikai öngyilkosságot jelentene, ha két, szinte biztosan demokrata párti szenátor kerülne a felsőházba.

A saját érdekeik előmozdítása érdekében cselekednének, de ezzel csak nehezebb helyzetbe hoznák magukat és csökkentenék a többség megszerzésének esélyeit. Azonban a 2024-es elnökválasztás egy jelentős fordulópont lehet, hiszen kiderült, hogy a Trump-korszak alatt a demokraták nem rendelkeznek olyan erős befolyással ezekre a választói csoportokra, mint korábban gondolták.

Egyszóval nem garantált, hogy csupán a leköszönő Joe Biden pártja profitálna ebből - különösen Puerto Rico vonatkozásában.

Az előzetes információk szerint a republikánus jelölt tavaly jelentős mértékben csökkentette hátrányát a D.C. lakosságának többségét képező fekete választók körében, míg...

A latinók körében olyan megdöbbentő támogatottságot ért el, amelyre két évtizede nem volt példa.

Trump 2004 óta először sikeresen legyőzte a demokratákat Florida Osceola megyéjében, ahol a lakosság körülbelül egyharmada Puerto Ricó-i származású. Az adatok alapján - és a demokraták megdöbbenésére - a pennsylvaniai Puerto Ricó-iak körében sem okozott csalódást Trump egyik kampányfőnökének megjegyzése, amelyben "úszó szemétszigetnek" titulálta hazájukat. Továbbá, Puerto Rico tavalyi kormányzóválasztását az előző PNP-s kongresszusi delegált, az állami státuszt támogató Jenniffer González-Colón nyerte, aki Trump szoros szövetségese. Érdekesség, hogy a második helyezett függetlenséget követelő jelölt korábban soha nem tapasztalt támogatottságot kapott, ezzel kiszorítva a PDP-t a versenyből.

A sziget új washingtoni képviselője, a PDP-s Pablo Hernández Rivera, kiemelte, hogy 2000 óta először választottak meg olyan politikust, aki ellene van a tagállamiság kérdésének. Véleménye szerint ez a fejlemény azt mutatja, hogy...

a Puerto Ricó-iaknak elegük van a semmitmondó tagállamvitából, és ehelyett a mindennapi gondjaik megoldását várják.

Marco Rubio külügyminiszteri kinevezése, amely Puerto Rico államiságának irányába mutat, különösen érdekes, hiszen a politikai tájképet is formálhatja. Az ő kubai gyökerei révén a latino közösség támogatásának megszerzése érdekében Trump elnök valószínűleg prioritásként kezeli Puerto Rico kihívásait és státuszát. Habár sokan nem mernének fogadni ennek a stratégiának a sikerére, nem elhanyagolható, hogy a republikánusok ezzel próbálják megerősíteni pozíciójukat a latino szavazók körében. Ugyanakkor a demokrata párt szempontjából a D.C. tagállami felvételének esélyei nem tűnnek túl rózsásnak, míg a jövőben Kanada 51. állammá válásának lehetősége is inkább távoli álomnak tűnik.