Peter Pellegrini kifejtette, hogy lehetséges, hogy előre hozott választásokra is szükség lehet.


A koalíción belüli folyamatos viták és a kormányzati feszültségek mellett az államfő arra figyelmeztetett, hogy bár a választások lehetősége szóba került, a politikai helyzet rendezéséhez szükséges konkrét lépéseket még nem látni.

Pellegrini a Szombati Párbeszédek című STVR vitaműsorban beszélt a témáról, hangsúlyozva, hogy jelenleg nem világos, vajon az előrehozott választások valóban megoldást kínálnának a szlovák politikai problémákra. Az elnök rámutatott, hogy noha a kormánytöbbség jelenleg 79-78 fős, egy esetleges új kormány, amely az előrehozott választások után alakulna, szintén nem biztos, hogy tartós megoldást tudna nyújtani, csupán más politikai erők irányítása alatt. Ezt a TASR hírügynökség információi alapján a hirado.hu idézte.

"Nem vagyok benne biztos, hogy az előrehozott választások kisegítenek-e ma ebből a mocsárból, és az előrehozott választások után nem ugyan ebben a mocsárban folytatnánk, csak váltott gárdával" - fogalmazott Pellegrini. Jelezte még:

Jelen helyzetben nem világos, hogy a kormánykoalíció képes-e végigvinni a választási ciklust a kitartásával.

Ugyanakkor közölte, hogy tiszteletben tartja a szlovákiai lakosság döntését, ha előrehozott választásokra kerülne sor, és felkészült arra, hogy tárgyalásokat folytasson a különböző politikai erőkkel, beleértve a Szlovákia és a Köztársaság mozgalmat is.

Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke, a tervezett moszkvai látogatását úgy kommentálta, hogy az várhatóan élénk vitákat fog generálni a nyugati országok körében, és szükségessé teheti a szövetségesek, valamint az Európai Unió tagállamai közötti tisztázó párbeszédet.

Related posts