Sziget 2025: Szombaton a tánc és a belső utazás élménye egyaránt várta a látogatókat | 24.h


Ez a produkció inkább egy lenyűgöző táncelőadás volt – az interneten sok helyen hallani és olvasni FKA Twigs, azaz Tahliah Debrett Barnett koncertjéről, aki legújabb, Eusexua című, idén megjelent (igencsak erőteljes) albumát népszerűsíti. Szombaton a Szigeten lépett fel, a Nagyszínpad utolsó előtti fellépőjeként, és egyértelművé vált, hogy a fenti megállapításban van némi igazság.

Twigs tulajdonképpen a koncert legalább háromnegyedét vélhetően playbackelve csinálta végig, csak az utolsó pár dalnál tűnt bizonyosabbnak, hogy most valóban őt halljuk. Egyébként alapvetően egy jó megkoreografált táncshow-t kaptunk, amelyben a sztár vérprofi táncosok gyűrűjében játszotta le a már említett idei albumának dalait - nagyjából azok felét, illetve még párat

A látvány nem volt túldimenzionálva, a koncert többségében egyszerű, fekete a háttér, csak egy hat tánccellából álló vasállvány állt a színpadon. Leginkább azt a bejáratott videoklipes klisét idézte ez a színpadkép, amelyben mindegyik négyzetben táncol valaki, csak ezúttal nem annyira színes és vidám négyzethálót, inkább fémes csillogású, kicsit steampunkos szerkezetet látunk.

Így hát tényleg nem maradt más lehetőség, mint figyelni Twigset és a táncosait, ahogy lendületesen mozognak a színpadon. De ez egy cseppet sem volt csalódás; a dalok playback változatai is megállták a helyüket, és remek hangulatot teremtettek. Végül is, egy DJ – mint például a szombati főfellépő, Anyma – sem csinál mást, mint előre felvett dalokat ad elő, így ez a koncert is egyedi élményekkel szolgált.

Elengedhetetlen megemlíteni, hogy Twigs, aki jamaicai apától és félig spanyol anyától származik, életében a tánc mindig is központi szerepet játszott - talán még fontosabb szerepet is, mint az éneklés. Gyermekként egyszerre álmodozott arról, hogy balett-táncos és operaénekes legyen. Zenei karrierje előtt pedig olyan neves előadók, mint Ed Sheeran táncosa volt. A legújabb turnéja előtt pedig a vogue tánc művészetét sajátította el, amely többször is megmutatkozott a fellépésein, gazdagítva ezzel a látványos produkciót.

Related posts