Matt Gaetz visszalépett, így Trump igazságügyi miniszteri jelölése már nem aktuális.
Az új jelölt nem más, mint a korábbi floridai főügyész és a megválasztott elnök egykori jogi képviselője, Pat Bondi.
Matt Gaetz, akit Donald Trump jelölt az igazságügyi miniszteri posztra, visszalépett a versenytől. Az új amerikai elnök Pat Bondit, a korábbi floridai főügyészt választotta a tisztségre.
Gaetz, a volt floridai kongresszusi képviselő azután vonta vissza a jelöltségét, hogy kiderült, állítólag egy kiskorú, 17 éves lánnyal folytatott szexuális kapcsolatot, amiért fizetett is, valamint illegális drogokat használt és képviselőként ajándékokat fogadott el.
Az utóbbi időszakban felvetődött, hogy az ügyével kapcsolatos jelentést nyilvánosságra lehetne hozni, ám a republikánus képviselők közbeléptek, és megakadályozták ezt a lépést.
Az ügyben a legfőbb ügyészség is alapos nyomozást folytatott, amelynek során két személyt elítéltek kiskorúakat érintő szexkereskedelem és szövetségi szexuális bűncselekmények miatt. Azonban Gaetz ellen végül nem indult eljárás. A floridai képviselő határozottan tagadta a felmerült vádakat.
Gaetz legfőbb ügyészi jelölése sokakban megütközést keltett. 2017 óta a képviselőház tagja, az elmúlt években a botrányaival került a közvélemény fókuszába, tartóztatták már le ittas vezetésért is.