Már egy hónapja, hogy minden reggel ezzel a tevékenységgel kezdem a napom, és valódi csodát művelt a mentális jólétemmel.
A természet varázslatos hatással van az idegrendszerünkre, még akkor is, ha csupán a csendjét élvezzük, és nem végzünk benne semmiféle aktív tevékenységet.
Korábban már próbálkoztam azzal, hogy korán keljek, hogy jógázhassak, olvashassak, takaríthassak vagy éppen színezhessek, de a meditáción kívül egyik tevékenység sem tudott tartósan örömet adni - egészen szeptember elejéig. Egy reggel azonban úgy döntöttem, hogy a reggeli kávémat nem az ágy kényelmében vagy a kanapén ülve fogyasztom el, hanem a kertben. Aznap reggel az első hűvös szellő fújt, és különösen jól esett a kezemben tartott forró kávé, miközben sétáltam a kertben. Leültem, és elmerültem a látványban: a nemrégiben elültetett méhlegelő mennyire gyönyörűen fejlődött. Ráérősen figyeltem, milyen madarak érkeznek hozzánk, hogy igyanak és megpihenjenek a faágakon, vagy egyszerűen csak hallgattam a csicsergésüket. Ez a pillanat nemcsak a reggeli rutinomat változtatta meg, hanem újra felfedeztem a természet szépségét és a csendes reggelek varázsát.
Ahogy teltek a napok és reggelek, egyre inkább elmerültem ebben a varázslatos reggeli szertartásban. Fegyelmezetten keltettem fel korábban, hogy egy teljes órát szenteljek a természet ölelésének. E tevékenység fokozatosan egyfajta tudatosság gyakorlásává vált, ahol a madarak csicsergése, a szél lágy susogása, valamint a kávém ízének és hőmérsékletének megélése segített abban, hogy teljes mértékben a jelen pillanatban legyek. Sem a múlt, sem a jövő nem foglalkoztatott; nem aggódtam, nem stresszeltem, és nem foglalkoztam a napi feladatokkal. Mindezek ellenére egy rendkívüli mentális jólétet tapasztaltam, anélkül, hogy bármi különöset tettem volna, ami indokolta volna ezt az érzést.
Kíváncsi voltam, minek köszönhető ez az órákig kitartó kellemes érzés, amit a természetben töltött tudatos jelenléttől kaptam.
„Ez a rendszer a megnyugvás, a regeneráció és a biztonság érzetének alapját képezi,” kezdte a szakember. „Az idegrendszerünk valóban megkönnyebbül, amikor ilyen tapasztalatokat él át. A bolygóideg, amely nevét onnan kapta, hogy a fej-nyak területéről kiindulva szinte az egész testet behálózza, rendkívül fontos szerepet játszik a test és az elme közötti interakcióban. Ezen kívül a szív, a tüdő és az emésztőrendszer, valamint számos izom és érzőideg is szoros kapcsolatban áll vele.”
A Berkeley Egyetem Greater Good Science Center (GGSC) kutatásaiból kiderül, hogy a mentális egészség szempontjából rendkívül lényeges szerepet játszik a nervus vagus. Ez az ideg a paraszimpatikus idegrendszer része, amely a test nyugtatásáért felelős, és mint egyfajta gátló mechanizmus, segít a stresszreakciók szabályozásában, valamint hozzájárul a nyugalmi állapot eléréséhez. Minél inkább aktív ez az ideg, annál könnyebben tudunk ellazulni, fókuszálni, és hatékonyabban kezelni érzelmeinket.
Azt tapasztalom, hogy minden egyes, a természetben eltöltött, "lopott" órám – legyen az reggel vagy a nap bármely más időpontjában – felerősíti a paraszimpatikus idegrendszerem működését.
A friss, hűvös levegő érintése, a virágok és levelek színes kavalkádja, valamint a madarak csicsergése mind olyan biológiai jelzések, amelyek az agyunk számára biztonságérzetet keltenek. Ezek az élmények világos üzenetet közvetítenek az idegrendszerünk felé: minden a legnagyobb rendben van, és nincs mitől tartanunk. Ennek következtében pulzusunk csökken, vérnyomásunk stabilizálódik, míg a boldogsághormonok, mint a dopamin és a szerotonin, szintje emelkedik.
Igen, jól hallottad: azokban a pillanatokban, amelyek első ránézésre lustálkodásnak vagy tétlenségnek tűnnek, valójában erőforrásokat gyűjtünk és az idegrendszerünket regeneráljuk egy szakértő szerint. Mindezt úgy tesszük, hogy nem végzünk mozgást, meditációt vagy bármilyen más, a szokásos értelemben hasznos tevékenységet.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyetlen alkalommal sem éreztem magam "lustának" ebben a folyamatban. Hiszen ha ennyivel hamarabb sikerül felkelnem, ráadásul olyan szinten állt rá a szervezetem, hogy már magától képes felébredni, akár munkával, az otthonom takarításával, pakolással vagy rendszerezéssel, tehát hasznosan is tölthetném ezt a természetben való sétálásra, ücsörgésre, csendes létezésre szánt órácskát. Csakhogy amíg ezek társadalmi értelemben fontosnak vélt tevékenységek, addig a végtelenségig kimerített és kizsigerelt idegrendszer regenerációjáért tett fáradozásaink kimerülnek az alvásban. Pedig pont ezekre a valódi szünetekre van szükségünk ahhoz, hogy ne sprinterek, hanem maratonisták legyünk az életünkben.
